Sipos, a tizedes

V Í Z I L A B D A

Munkatársunktól
2004. 05. 27. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csakúgy, mint a férfiaknál a hét végi Euroliga-négyesdöntőre készülő Domino-BSHE, a Dunaújvárosi Főiskola is zsinórban negyedszer nyerte meg a magyar bajnokságot. Az athéni olimpiára készülő válogatott keret felét kitevő Fejér megyei csapat elnöke, Neszmélyi György nem véletlenül fogalmazott így: „A női vízilabdázás aranyszigete a miénk. Komolyan foglalkozunk a városban az utánpótlással is, így joggal reménykedünk abban, hogy sokáig ünnepelhetünk még, és egyszer a BEK-serleget is elhódítjuk.”
A remek hangulatú bajnoki fiestán a szülők nevében a kiváló kapusnak, Sós Ildikónak az édesapja köszöntötte a lányokat, de Dunaújváros két alpolgármestere is méltatta a Mihók Attila irányította társaság teljesítményét. A sok mosolygós hölgy között az egyik legvidámabb Sipos Edit lehetett: a világ- és Európa-bajnok védő egyrészt a Szentes elleni fináléban védekezésben és támadásban is kiemelkedően játszott, másrészt jubileumhoz érkezett, tizedszer akasztottak a nyakába bajnoki aranymedáliát.
„A Szentessel nyolcszor, a Dunaújvárossal kétszer ünnepelhettem. Nagyon szeretnék a válogatottal is még minimum egyszer” – utalt az ötkarikás játékokra hazánk legtöbb bajnoki címét szerző pólósa, aki minden idegszálával azon van, hogy Faragó Tamásnak bizonyítson. A szövetségi kapitány hétfőn fizikai és elméleti tesztekkel nyitja a közvetlen felkészülést, amelyen a kiválasztottak a csapattagságért küzdenek. Sok meglepetés persze nem várható, lévén a világban egyre népszerűbb női szakágban Magyarországon még meglehetősen kicsi a merítési lehetőség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.