Egy nem várt dupla a kosárban

K o s á r l a b d a Az, hogy a szezon felvezetéseként a szakvezetők körében tartott közvélemény-kutatás egyértelműen az Albacomp sikerét jósolta (hiába, Walkers sérülését nem kalkulálták), nem volt meglepetés. Szintén nem tartozott a csoda kategóriába, hogy a fehérváriak legnagyobb ellenfelének a Debrecent tartották. Voltaképpen az Atomerőmű besorolása (sötét ló, titkos favorit) is helyénvalónak tűnt. Azaz az öregecskének titulált kaposváriakkal igazából senki sem számolt. Ehhez képest taroltak a somogyiak.

Dupla. Kosárlabdában a leggyakoribb dobás, két pontot ér. Kaposvárott más megvilágítást nyert a szó, Kaposvárott aranybetűkkel írják a históriáskönyvekbe, Kaposvárott napok óta ez a téma. Duplázott a Kaposvári KK! Ha azt mondjuk, erre senki sem számított, enyhén fogalmazunk.
„Hihetetlen, még most sem hiszem el – magyarázza Kmézics Zorán, a Magyar Kupát és a bajnoki serleget begyűjtő csapat szakvezetője, aki játékosaival szerda este Pakson ünnepelhetett. – Mindkét fronton a négy közé jutást neveztük meg célként, hiszen rendkívül erős a mezőny. Ez a kettős siker minden képzeletet felülmúl, olyan, mintha álmodnánk.”
Az álom inkább a játékosok teljesítményére vonatkozó kifejezésként állja meg a helyét: Simon, Ivkovics, Filipovics, Varga, Dénes, Trepák, Szőke, az amerikai kettős, a James, Sanders duó nemcsak, hogy megállta a helyét, hanem mindenkinél jobban muzsikált. A diadal természetesen a közös produkció jutalma, de ahogyan a szakvezető fogalmaz: „Minden meccsen akadt egy-két olyan húzóember, aki – ha nem ment a többieknek – a hátára vette a csapatot.”
Mindazonáltal vitathatatlan, két klasszis külön kiemelendő a társaságból, egyetért ezzel Zorán mester is: „Simon Balázs és Sztojan Ivkovics, azt mondhatom, fantasztikus kosárlabdázó. Büszke vagyok arra, hogy az én kezem alatt játszhattak. Mindketten kimagasló teljesítményt nyújtottak, de ennél továbbmennék. Mindketten olyan profi mentalitással játszották végig az idényt, kovácsolták össze ezt a csapatot, hogy az a legnagyobbakat idézi.”
Ha akarnánk, sem vitatkozhatnánk az edzővel. Nem, hiszen legfőképpen az irányító és a center a „ludas” abban, hogy minden a somogyi megyeszékhelyre került a 2003–2004-es szezonban. Simon Balázs az évek folyamán igazi klasszissá nőtte ki magát, a Mészáros Zalán képviselte szintet elérve, sőt – az Atomerőmű válogatott kosarasa talán nem haragszik meg érte – azt túlszárnyalva Európa-szerte jegyzett karmesterré nőtte ki magát. Utóbbi állítást igyekszik igazolni, hogy a labdazsonglőrt neves külföldi bajnokságok neves csapatai látnák szívesen a soraikban. A 24 esztendős fiatalember megérett arra, hogy egy erősebb bajnokságban is próbára tegye a tudását – jövőre minden bizonnyal már nem magyar pályákon rémisztgeti az ellenfél játékosait. A paksiak elleni fináléban dobott 90 pontot (átlag 22,5) hozzá méltó búcsúnak is felfoghatjuk.
A másik megnevezett aranykovács, Sztojan Ivkovics maga a megtestesült rutin: szinte hihetetlen, de akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá, mindig hozza magát. Lásd az idei kupadöntőt, a Debrecen elleni bajnoki elődöntőt, a mindent eldöntő ötödik meccs parádéját, no meg természetesen a finálét. „Hihetetlen figura, igazi mókamester, az egyik legprofibb játékos” – jellemzi a dörzsölt klasszist trénere.
Kmézics Zorán mindehhez hozzáteszi: „Rajtuk kívül villogott a külső sorunk, amelynek ilyen magas szintű játéka engem is meglepett, villogott a két amerikai, akik igazi csapatemberként küzdöttek. Minden edzőnek ilyen társaságot kívánok!”
Az alapszakaszt a harmadik helyen záró Kaposvár dupla sikerének értékét növeli, hogy mindezt a magyar válogatottban is bemutatkozó Dzunics Braniszlav nélkül érte el. A honosított játékos egész évben sérüléssel bajlódott, ha néha beállt a társak közé, akkor is csak epizódszerepet kaphatott. Ebben az évben azonban ezt is átvészelte a nemzetközi kupában is induló együttes. No, de mi lesz jövőre?
„Jó kérdés. Simon külföldre megy, Ivkovics a felesége közelében Pécsett folytathatja, azaz a csapat két legjobbját veszítheti el. Majd meglátjuk, hogyan tovább, legföljebb megint nem bennünket tartanak majd az esélyesnek. Egyszer már bevált.”