Elvárható a továbbjutás

K é z i l a b d a

Sütõ-Nagy Zsolt
2004. 06. 05. 19:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olimpiai résztvevő magyar férfiválogatott világbajnoki selejtezőt vív vasárnap 18 órakor (m2) Norvégia ellen Miskolcon.
Az első találkozón Sandefjordban 27-24-re nyert a skandináv együttes, ám a háromgólos hátrány miatt egyáltalán nem aggódik Skaliczki László szövetségi kapitány.
Jó lenne, ha folytatni tudná a válogatott az utóbbi évek sorozatát, hiszen lassan hozzászokunk, hogy minden nagy tornára, világbajnokságra, Európa-bajnokságra, Világkupára, olimpiára kiharcolja a részvételt. Az első összecsapáson Norvégiában ugyan gyakran döcögött az összjáték, de a kapitány szerint ez természetes, mert a skandinávok akkor ennyivel előttünk jártak a felkészülésben.
– Ők az első meccset megelőzően Portugáliában játszottak két mérkőzést, míg mi szinte beestünk csak a selejtezőre – mondja Skaliczki László. – Úgy érzem, a héten jelentősen javult a csapat összeszokottsága, s már ötletesebb játékra lesz képes, mint idegenben volt. A háromgólos hátrány ugyan nem jelentős, de csak fegyelmezett, az idegenbeli játéknál jobb kézilabdával dolgozható le. Rendkívül fontos a védekezés, amelyben Csoknyainak, Mezeinek és a kapusoknak fontos szerepe lehet. Az első mérkőzésen az ellenfélnél Strand kilenc gólt lőtt, s felkészültünk rá, hogy ha most is elsül a keze, megkülönböztetett figyelemmel kísérjük.
A kapitány szerint a norvégok győzelméhez a spanyol bírók is hozzájárultak, s ha hazai pályán csupán egyenlő elbírálásban részesül a két csapat, akkor nem szabad, hogy gondot okozzon a továbbjutás. Hogy nem csupán elfogultságról van szó, azt a jegyzőkönyv is tükrözte, hiszen a norvég csapat háromszor annyit játszott emberelőnyben, mint a magyar válogatott, s öt büntetőt lőhetett a mi kettőnkkel szemben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.