Fáradtan s nem jókedvűen érkezett meg magyar idő szerint tegnap kora délután Frankfurtba a labdarúgó-válogatott, amely kedden Tiencsinben szerepelt, s szenvedett 2-1-es vereséget Kínától. A csapatra vasárnap este újabb találkozó vár. Németország ellen lép pályára az 1954-es berni vb-döntő 50. évfordulója alkalmából rendezett gálamérkőzésen.
Ganczer Gábor, a szövetség sajtófőnöke a frankfurti repülőtéren elmondta: a kínai mérkőzésen a hongkongi bíró dicstelen főszerepet vállalt magára, amikor az utolsó percben jogtalan büntetővel fosztotta meg csapatunkat a döntetlentől.
– Ezen persze már fölösleges bánkódni, az a fontos, ami a válogatott előtt áll. A vasárnapi, Kaiserslauternben rendezendő találkozó. Néhány változás történt a keretben. Pető, Szűcs és Tóth Mihály sérülés miatt utazott Budapestre Frankfurtból. Hazarepült Rósa Dénes is, ő azonban szombati esküvője után visszajön, s ha úgy dönt a kapitány, pályára léphet. Velünk maradt a Kínában kiállított Szélesi is, eltiltása ugyanis csak akkor lép érvénybe, ha az ázsiai szövetség elküldi a találkozó jegyzőkönyvét az európaihoz – nyilatkozta Ganczer.
A távozók helyére természetesen újak érkeztek. A Kijev futballistája, Bodnár, a Videotonból Hercegfalvi, a Vasasból Tóth András, a DVSC-ből pedig Bernáth csatlakozott a kerethez, amely Bad Dürckheimben tölti a mérkőzés előtti napokat. Lothar Matthäus kapitány – aki ezekben a napokban nem foglalkozik a törökországi szerződtetésével kapcsolatos hírekkel és pletykákkal, s elmondása szerint csak a németek elleni meccsre koncentrál – ma és holnap két-két edzést tart, szombaton egyet, aztán a vasárnap délelőtti, a Pfalz Theaterben tartott ünnepség után már csak az lesz a dolga a válogatottjának, hogy megpróbáljon helytállni az Eb-re készülő, harapni mindig képes német csapat ellen.
Miközben a kapitány Németországban koncentrál, Törökországban tartja magát a hír, hogy ő lesz a Besiktas edzője. Demirören, a klub elnöke állítja, hogy a jövő héttől már Matthäus irányítja a munkát. Az nb1.hu szerint az elnök azt is elárulta, hogy 150 ezer eurós (37,5 millió forintos) lelépési díjat fizet a magyar szövetségnek, s már bejelentették azokat is, akiket magával vinne a német. Az egyikük Gera, a másik pedig a Partizanban játszó Ivic.
n
Megszokhattuk, tán hiányozna is, ha nem lenne valami „kavarás” a magyar foci körül. A jelenlegi a debreceni óvás, amely azt vetheti föl, hogy bajnoknak tekinthető-e a Fradi. Ez volt a témája az MLL tájékoztatójának, amelyen Szieben László ligaelnök elmondta, hogy mindenképpen az FTC nyerte a bajnokságot, ráadásul a DVSC hivatalosan még nem óvta meg a találkozót Tököli jogosulatlannak ítélt szereplése miatt.
– Az biztos, hogy Tököli vagy egy jó vagy egy rossz döntés miatt, de játékjogosultsággal rendelkezett. A Debrecen még nem nyújtott be óvást, csak faxot küldtek ez ügyben – mondta.
A DVSC-nek péntekig van lehetősége eljuttatni a hivatalos papírokat a ligába. Szieben szeretne felkérni egy független testületet, amely eldönti, hogy követett-e el valaki hibát. „A liga mindenkinek egyenlő feltételeket biztosít, s ha nem ez történt, akkor ennek humánpolitikai következményei lesznek” – így Szieben. Az óvástól függetlenül a liga csak az osztályozók után hirdet hivatalosan bajnokot.
A délutáni órákban a DVSC vezetősége az MLSZ-hez és a ligához is eljuttatta az óvást, s ezen túl a klub egy képviselője személyesen is átadta az iratokat – nyilatkozta Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője.
n
Osztályozó az NB I-ért, 1. mérkőzések: REAC–Békéscsaba 0-1, Nyíregyháza–Haladás 0-1. A viszszavágókat szombaton rendezik. (MTI)
Magyar Péter megint ringbe szállt a valósággal, de az végül a baloldali politikus fölé kerekedett
