Nem telik el nap anélkül, hogy valami érdekes hír (pletyka?) ne szivárogna ki a Chelsea futballcsapatáról. Amióta az orosz milliárdos, Roman Abramovics megvásárolta a londoni klubot, az állandó szereplője a zuhanyhíradónak. A sok mendemonda között immáron kész tény: az egész évben a kirúgás szélén álló Claudio Ranieri távozik. „Ranieri úr nagyszerű munkát végzett a klubban, kívánunk neki hasonlóan sikeres, szép jövőt” – olvasható a kiadott közleményben. Abramovics régóta készült erre a lépésre, és voltaképpen szerencséje van, hogy a csapat nem nyerte meg a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, hiszen így nehezen tudta volna meneszteni a menedzsert.
„Sztáredző kell ide!” – íme az orosz sokat hangoztatott megnyilvánulása. Nos, a BL-győzelmet ünneplő Porto szakvezetője, José Mourinho minden kétséget kizáróan megfelel a kritériumnak.
Mindazonáltal sztárfutballisták érkezéséről is szólnak a hírek. Sokáig David Beckham volt a slágertéma, ám az angol válogatott kapitánya hetekkel ezelőtt egyértelműsítette: dolga van még a Real Madridnál. Igent mondott ellenben egy másik „galaktikus”, bizonyos Roberto Carlos – legalábbis ezt kürtölték világgá a minap. A reakció sem késett soká…
„Soha nem tárgyaltam a Chelsea vezetőivel. Nemrég beszélgettem új edzőnkkel, Camacho úrral, és elmondtam neki, hogy itt szeretném befejezni a pályafutásomat, hiszen minden Madridhoz köt” – nyilatkozta a brazil zseni. Hogy soha nem beszélt a Chelsea képviselőjével, arra nem vennénk mérget, mert nem zörög a haraszt…
Versenyt úsztak az elszabadult kukák a pécsi villámárvízben + videó
