Zsivótzky kiállta a próbát

A t l é t i k a Hosszú sérülés után remekül kezdte az idényt Zsivótzky Attila, aki a hét végén a götzisi többpróbaversenyen 8126 ponttal teljesítette az olimpiai A szintet, így nyugodtan készülhet az athéni nyári játékokra. Az ifjúsági világbajnok már csak egyéni versenyszámokban indul az olimpiáig.

Salánki Miklós
2004. 06. 03. 10:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érthetően megkönnyebbült a 8000 ponton felüli eredménye után Zsivótzky Attila, aki utoljára 2001-ben fejezett be tízpróbaversenyt. Az ifjúsági világbajnok fejlődése 2000-ig töretlen volt, akkor ért el 8554 pontos országos csúcsot Götzisben. Azóta viszont sérülések akadályozták a felkészülését, így is 2001-ben negyedik helyezést ért el az edmontoni világbajnokságon. Azóta viszont sorozatos kudarcok érték, 2002-ben sérülés miatt le kellett mondania az Európa-bajnokságon való indulásról, tavaly pedig a párizsi világbajnokságon a 400 méteres futás után fel kellett adnia a versenyt. A hosszú kálvária vége a kórház lett, ahol tavaly ősszel mindkét Achilles-inát megműtötték. Mindezek után érthető, hogy ugyan már az elmúlt héten beszélgettünk a terveiről, de megvártuk, hogy sikerül-e a szintteljesítés.
– Az operáció után nagyon óvatosan kezdtem el az edzéseket. A felkészülésem megfelelően sikerült, fizikailag jó állapotban vagyok. Ezért bíztam abban, hogy képes leszek már az első versenyen nyolcezer ponton felüli teljesítményre. Nekem az első két szám mindig kritikus, ezért, amikor a hétvégén Götzisben a száz méter és a távolugrás jól ment, már tudtam, hogy elérhetem az A szintet.
Zsivótzky Attila elmondta, hogy a 8126 pont már olyan alap, amelyre fel lehet építeni az olimpiai szereplést, mert még mind a tíz számban javítania kell Athénig. Értékelése szerint csak a 15,54 méteres súlylökése jó, a többi versenyszámban elért teljesítménye csak közepes.
Nagy meglepetésre tavaly a világbajnokság előtt Zsivótzky Attila megvált nevelő edzőjétől, Fejes Zoltántól, s felkészítését édesapja, Zsivótzky Gyula vette át. A szakemberek kíváncsian várták, hogy a sikertelen párizsi világbajnokság után a tehetséges tízpróbázó kivel készül fel az olimpiára.
– A Debreceni Atlétika Klub versenyzőjeként a dobószámokban továbbra is édesapám irányításával edzek. A futószámokban Vona Attila a mesterem, míg rúdugrásban továbbra is Szabó Dezsővel készülök. Az idénykezdés azt jelezte, hogy ez a csapatmunka bevált.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.