Tegnap Bécsben elkészítették a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását, amely után eldőlt: a Fotex-Veszprém az ukrán Zaporizzsja, a Pick-Szeged a szlovén Celje ellen lép pályára. Az egyaránt csoportelsőként továbblépő két magyar együttes közül a bajnok lehet elégedett, hiszen riválisa kisebb játékerőt képvisel nála. Mindazonáltal Zdravko Zovko óva inti játékosait az ukránok lebecsüléséről. „Nem lesz könnyű! Mivel jó barátaimat, a zágrábiakat előzték meg, ezért hamarosan többet tudok róluk” – fogalmazott a veszprémiek horvát szakvezetője az MTI-nek.
Szegeden nem repdestek a boldogságtól, hiszen a Celje a Bajnokok Ligája címvédője. Az ellenfél tavalyi kerete persze némileg átalakult, ennek is tudható be, hogy a spanyol Pamplona mögött csupán a második helyen végezett a D csoportban. Kovács Péter tanítványainak tudása mellett egy jó ómen táplálhatja reményeinket: a Pick az előző kiírásban is az aktuális címvédővel került szembe, és akkor a Montpellier-t elbúcsúztatta. Az EHF Kupa nyolcaddöntőjében a Dunaferr a lengyel Slask Wroclaw ellen lép pályára, s – miként a két magyar érdekeltségű BL-meccsen – a második ütközetet vívhatja odahaza. Mindkét kupában az első mérkőzéseket december 4-én vagy 5-én, a visszavágókat pedig egy héttel később játsszák.
A Szeged jól belehúzott
K É Z I L A B D A
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!