A Frankfurter Allgemeine Zeitung a német lovasok sorozatos doppingügyei helyett még mindig a magyar sportolók athéni bukásáról ír. A cikk szerint nemcsak hizlalt karácsonyi kacsa, erős paprika és édes bor van Magyarországon, hanem „öntőgép” is, egy olyan egyszerű szerkezet, amely segítségével magyar dobóatléták állítólag mások tiszta vizeletét adták le vizsgálatra. Az írás felidézi a diszkoszvető Fazekas Róbert és a kalapácsvető Annus Adrián körül támadt gyanút, kezdve egy 2003-as névtelen feljelentőlevéltől egészen a feltételezett berendezés működésének leírásáig. Kovács Zoltán súlyemelőt is említve megállapítja: „Mivel nem csak egy sportág volt érintve, az a benyomás támad, hogy a magyar csapatban a csalás módszeres volt.” A lap Gyulai Istvánra, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárára hivatkozva azt írja, hogy meg kell várni a nemzetközi Sportdöntőbíróság állásfoglalását. A Frankfurter Allgemeine Zeitung „szemérmetlennek” nevezi, hogy a magyar dobók visszakövetelik olimpiai aranyérmüket. November elején a La Repubblica című olasz napilap részletesen beszámolt a sportvilágban az utóbbi időben népszerűvé vált mesterséges pénisz, a whizzinator használatáról, úgy vélekedve, hogy az olimpián a dopping-ellenőrzésen lebukott magyar sportolók is ilyen eszközt használtak.
Csaló magyarok?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!