Elitklub helyett

Kétféleképpen tehető nyereségessé a veszteséges üzem : a bevételek növelésével vagy a kiadások csökkentésével. Természetesen az előbbi a kreatívabb és perspektivikusabb út, de a kockázatosabb is, hiszen a siker külső tényezőktől is függ. A kiadások ezzel szemben a tulajdonos puszta elhatározásával megkurtíthatók; bizonyos ideig persze tovább esik majd a kereslet, de egy idő után rugalmatlanná válik, és hátha meg lehet élni abból az utolsó néhány vevőből is.
A fenti elméleti modellt egy vendéglátó-ipari egység gyakorlatára vetítve: ha elegánsnak szánt éttermünk a tönk szélére kerül, és nincs merszünk vagy pénzünk előre menekülni, akkor koncentráljunk arra a néhány környékbeli rozzant alkoholistára, aki már csak rutinból is hozzánk esik be, és az ő megtartásukhoz elég lesz a kannás bor, a háromnapos fasírt és a foghíjas csaposnő is.
A magyar labdarúgás legfrissebb, napi döntései e logika alapján születnek. Mindenki jöhet, akiért nem kell fizetni, és mindenki mehet, akiért még mások fizetnek. Így lehet negyedszer is Szurgent Lajos az edző Kispesten, így árulhatja a Ferencváros Szűcs Lajost. Pedig a Fradi volt az utolsó hazai klub, amely nyáron még választhatta volna a bátrabb utat is. Gerával, Tökölivel, Dragónerrel megcélozni a Bajnokok Ligáját, minden idők legszerencsésebb sorsolását kihasználva, be is jutni oda, és a részvételért kapott egymilliárd forintból megkezdeni az építkezést.
Ehelyett ma már az Üllői úton is bontanak, mert a sorsfordító pillanat kihasználatlan maradt. Talán még ennél is nagyobb baj, hogy a folyamat egy ponton visszafordíthatatlanná válik, mint ahogy a sarki kocsmából sem lesz már soha elitklub.
Maradnak tehát azok a bizonyos rozzant alkoholisták, két vitathatatlanul előnyös tulajdonsággal: garantáltan nem fordulnak át absztinenssé, ráadásul egyre kevesebb elég nekik.