A magyar bajnokság a totó 43. heti szelvényén is háttérbe szorul, igaz, már az is előrelépésnek számít, hogy az elmúlt héthez képest legalább egy hazai meccsre lehet fogadni. A DVSC–Fehérvár FC találkozón érzésünk szerint hazai győzelem születik, amivel a Loki pontszámban befogja az eddigi listavezetőt. A debreceniek mellett szól a hazai pálya, továbbá az, hogy a tegnapi kupameccsen Supka Attila több meghatározó labdarúgóját pihentette, ugyanezt Csertői Aurél nem merte megtenni.
A szelvényen valamennyi mérkőzésével szereplő német Bundesligában ugyancsak kupafordulót tartottak tegnap és tegnapelőtt. Óriási meglepetésként a Schalke (véletlenül sem tartalékos csapattal!) kiütéses, 6-0-s vereséget szenvedett Frankfurtban. Ennek ellenére az Eintrachot a hét végén egyáltalán nem mondanánk esélyesnek Brémában. Lisztes Krisztián együttese, a Mönchengladbach a rapszodikus Dortmund otthonába látogat, e meccsen minden megtörténhet. Legkevésbé sajnos az, hogy Lisztes pályára lépjen. A német szaklap, a Kicker a napokban interjút készített a magyar középpályás vetélytársával, a szintén irányító Thomas Broichhal, ám a beszélgetésben még csak fel sem merült a Lisztessel való rivalizálás. A vezetőedző, Horst Köppel tartja magát az egy hónappal ezelőtti kijelentéséhez, miszerint csak egy játékmesterrel állnak fel, s a jelek szerint ebben a szerepkörben egyértelműen Broich élvezi a tréner bizalmát. Dárdai Pál ellenben mostanában kihagyhatatlan a Herthából, minden bizonnyal Stuttgartban is kezdeni fog, ahol a berlini csapat jó lesz a döntetlenre. Szabics Imre együttese, a Köln fogadja a hét végén a listavezető Bayern Münchent. A hazaiak sztárja, Podolski a hétközi kupamecscset kisebb sérülés miatt kihagyta, kár, hogy Szabics még nem teljesen egészséges, talán éppen a Bayern ellen térhetne vissza. Bravúr lenne, ha a Köln akár csak egy pontot szerezne.
A Serie A-ban szuperrangadót rendeznek a hét végén, a Milan látja vendégül a Juventust. Mivel Olaszországban tegnap (lapzárta után) is volt forduló, nehéz megtippelni a végeredményt. A nagy meccsek az örök jóslat szerint szinte kivétel nélkül döntetlenre végződnek, ezúttal érzésünk szerint a Milan áll majd közelebb a győzelemhez. Mindenesetre mindkét csapat készül a rangadóra, tegnap a Milan Sevcsenkót, Nestát és Maldinit, a Juve pedig Ibrahimovicot és Vieirát pihentette.
1. Bremen–Frankfurt | 1 |
2. Dortmund–Mönchengladbach | 1 |
3. Duisburg–Wolfsburg | 1, 2 |
4. Hamburg–Schalke | 1, 2 |
5. Kaiserslautern–Leverkusen | 1, X |
6. Köln–Bayern München | 2 |
7. Stuttgart–Hertha | X, 2 |
8. Bielefeld–Hannover | 1 |
9. Mainz–Nürnberg | 1, 2 |
10. Sampdoria–Internazionale | X, 2 |
11. Milan–Juventus | 1, X |
12. Reggina–Lazio | 1 |
13. Debrecen–Fehérvár | 1 |
+1 Udinese–Palermo | 1 |