A német Bundesliga kilenc, az olasz Serie A öt mérkőzéssel veszi ki részét a 42. heti totószelvényből. Mindkét bajnokság csapatai közül féltucatnyi hét közben szerepelt a nemzetközi kupákban, a zsúfolt program szombat–vasárnap éreztetheti hatását. Nem feltétlenül a Juventust BL-rangadón legyőző Bayern Münchennél, amelynek fáradtan is kötelező felülmúlnia hazai pályán az utolsó előtti Duisburgot. A Juve ellen szép gólt szerző Demichelis eltiltását tölti majd, Lizarazu megsérült, a vendégeknél Willi eltiltott, de nem ezért kapnak ki. Alsóházi derbit vív egymással a Frankfurt és Köln, és az előjelek a hazaiak számára kedvezőbbek. Legutóbb nyertek Duisburgban, a „kecskések” viszont utóbbi hét meccsükből ötöt elvesztettek, ráadásul az ifjú válogatott csatár, Podolski összerúgta a port Rapolder trénerrel. Egyetlen jó hír, hogy Szabics sérülése után újrakezdte az edzéseket. A listavezető, s kedden Udinében első BL-pontját megszerző Bremen Hannoverbe látogat, ahol nem mehet biztosra. Klasnic mindenesetre csak a nemzetközi porondon volt eltiltva.
A Hertha–Mainz magyaros mérkőzés lehetne, de a berlinieknél az utóbbi időben kezdő Dárdait a bielefeldi vereség szünetében lecserélték, Bódog pedig sérülése miatt biztosan nem lesz ott a mainzi védelemben. A HBSC ma UEFA-kupameccset játszik Svédországban, ott sok minden változhat. Lisztes kimaradt az egykori csapata elleni stuttgarti Gladbach-pontszerzésből, s vélhetően a Kaiserslautern ellen sem lesz kezdő. Ettől még nyerhetnek a hazaiak. A sereghajtó Nürnberg nem kap ki otthon a Bielefeldtől, viszont a tegnapi isztambuli BL-meccsel a lábában a Schalke elvesztheti veretlenségét Wolfsburgban. A Hamburg szófiai UEFA-túrája után maximum egy pontra számíthat Dortmundban, mint ahogy a Rennes-ben vizitáló Stuttgart is Leverkusenben.
Itáliában a Fiorentina nem csak a hazai pálya miatt esélyesebb a múlt idényben osztályozóval bent maradó Parmánál, a hibátlan mérleggel vezető Juventus pedig Leccében feledtetheti a müncheni kisiklását. A Milan a PSV, a Palermo a Petach-Tikva ellen szerepelt a nemzetközi porondon, a vendéglátók számára kisebb és megszokottabb a kettős teher. Két BL-gárda (Udinese–Internazionale) rangadóján leginkább döntetlent várunk, a fővárosi derbin pedig a Roma mai norvégiai kötelezettsége miatt Lazio-diadalt.
1. Bayern M.–Duisburg | 1 |
2. Frankfurt–Köln | X, 1 |
3. Hannover–Bremen | 1, 2 |
4. Hertha–Mainz | 1, X |
5. M.gladbach–K.lautern | 1 |
6. Nürnberg–Bielefeld | X |
7. Wolfsburg–Schalke | X, 1 |
8. Dortmund–Hamburg | X, 1 |
9. Leverkusen–Stuttgart | 1, X |
10. Fiorentina–Parma | 1 |
11. Lecce–Juventus | 2 |
12. Milan–Palermo | 1 |
13. Udinese–Inter | X, 2 |
+1 Roma–Lazio | 2 |