Kétféleképpen elemezhető a súlyemelőbotrány. Egy- vagy kétrészes történetként. Előbbi szerint Gyurkovics Ferenc (és Kecskés Zoltán) olyan vizeletet adott le az athéni olimpián, amely oxandrolont tartalmazott – igaz, még itt is van két elágazás: ők szedték-e a tiltott listán szereplő szteroidot, avagy az a személy, akinek a vizeletét az úgynevezett öntéssel felhasználták a vizsgálaton.
A másik változat két részre bontható. 1. Gyurkovics Ferenc (és Kecskés Zoltán) „tiszta” vizeletet adott le. 2. Ez a vizelet vált manipulálás következtében a doppinglaboratóriumban pozitívvá; részben ennek a gyanúja okozta Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (az elnökség pénteki döntése óta) időleges főtitkára bukását. Persze, itt is kétfelé ágazik az első rész: Gyurkovics (és Kecskés) volt-e tiszta, vagy csupán az a vizelet, amit leadtak.
Komáromi Lajos, a Magyar Súlyemelő-szövetség korábban lemondott elnöke megszerethette a tévészereplést, mert tegnap harmadszorra is vendég volt a Nap-kelte stúdiójában. Mint korábbi nyilatkozataiból is kitűnik, őt alapvetően a két történetnek azon közös eleme foglalkoztatja, miszerint Gyurkovics (és Kecskés) manipulálta a vizeletét. Tegnap részletekbe is bocsátkozott, azt állítva, Imrő Dezső korábbi szövetségi kapitány mesélte el neki, mi is történt Athénban. E szerint Kecskés helyett maga Imrő pisilt, Gyurkovics a forgatókönyvet felrúgva erre Bökfi János másodedzőt kérte fel, de mivel az általa produkált mennyiség kevés volt, Imrő neki is besegített. Komáromi végül azt is sejtette, Gyurkovics csak technikailag vonult vissza, mert eltiltásának lejárta előtt egy évvel már ellenőrizhető, s fél az újabb lebukástól – ergo: tele van „koksszal”. (Komáromi „bíráskodására” csak zárójelben jegyezzük meg, anno a nyolcvanas években a futballpályán ezzel egyszer már meggyűlt a baja: bundagyanú miatt felfüggesztették.) Imrő Dezső és Bökfi János a kezdetektől tagadják a manipulálás vádját, ahogy Gyurkovics is.
Ő az újabb kitálalást nem hagyta válasz nélkül: „Mindenki újabb és újabb változatokkal áll elő, csak én mondom ugyanazt tizenhárom hónap óta folyamatosan. Nem követtem el doppingvétséget.” Komáromi vádjára, miszerint most is doppingol, ennél is határozottabban reagált: „Már azelőtt ellenőrizhető voltam, hogy bejelentettem a viszszavonulásomat. Amit véletlenül sem azért tettem, ahogy Komáromi Lajos sugallja. Magas rangú sportvezetők közvetett és közvetlen fenyegetése hatására döntöttem így. Értésemre adták, bármikor lehet újra pozitív a mintám… Ami örökös eltiltást vonna maga után.” S hogy készül-e a visszatérésre? „A súlyemeléssel nem tudok véglegesen szakítani, saját kedvtelésemre ma is edzek. Talán egyszer megváltoznak a körülmények a sportágban, és akkor arról is lesz értelme gondolkoznom, hogy újra versenyezzek.”
Veszélyes popcorn bukkant fel a piacon, brutális vegyszer került a zacskóba
