Signori: si!

Nem szól ez az írás másról, mint hogy tévedni emberi dolog. S ha már így esett, kár lenne takargatni. Éppen egy hete, amikor Giuseppe Signori a soproni futballcsapathoz szerződött, azt találtam írni ugyanezeken a hasábokon, hogy nem feltétlenül a magyar labdarúgás érdeke nagy összegekért pályájuk delelőjén túljutott egykori sztárokat szerződtetni. Eddig sem jött be (igaz, nem is akadt túl sok próbálkozás és elég pénz), vélhetőleg ezután sem fog. Erre érkezett Beppe, az első bajnokiján múlt szombaton a Vasas ellen a 67. percben történt lecseréléséig két kapufát rúgott, a szerdai zalaegerszegi kupameccsen pedig fél óra alatt (csak a 62. percben állt be) két-két góllal és gólpasszal tündökölt. Első találatát 17 méteres szabadrúgásból, a másodikat 25 méteres bombából érte el, természetesen a legendás bal lábával…
Tette mindezt 37 évesen, enyhén pocakosan, hiányos erőállapotban, közel másfél évvel azután, hogy komoly szintű tétmérkőzésen a labdába rúgott. Ez alapvetően egyedül az ő dicsérete, akár meg is lehet köszönni neki, hogy nem primadonnáskodik, nincsenek sztárallűrjei, nem követel magának fix helyet a kezdőtizenegyben, hanem amikor úgy dönt az edző, beáll, és játszik a saját kedvére. No meg a szurkolókéra, akik eddig összesen alig több mint ötezren látták élőben (négyezren Sopronban, ezerkétszázan Egerszegen), de ha így folytatja, szépen lassan talán kíváncsiak lesznek rá többen is. Legközelebb szombaton délután, Rákospalotán.
Halkan jegyzem meg, s nem Signori érdemeit kisebbítendő, hogy azért ne feledjük: minél gyengébb a közeg, annál könnyebb benne érvényesülni. A pályán ugyanis már nem elég csodálni a csillag cseleit, le kellene őt szerelni valahogy. Ez lenne az egyszeri magyar focista dolga, de a jelek szerint nem birkózik meg a feladattal. Ezért, Beppének őszintén szurkolva, a honi foci érdekében mégiscsak jobban örülnék mondjuk az utánpótlás-válogatott sikerének, mint akárhány Signori-parádénak. Bár a kettő végül is nem zárja ki egymást.