Talmácsi negyedik lett, Kallio bukott

MTI
2005. 10. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Talmácsi Gábor negyedik lett a 125 kcm-es kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság 16. futamán, Isztambulban, ahol pályafutása első győzelmét aratta a francia Mike Di Meglio. Rendkívül izgalmasan alakult a vb-sorozat utolsó előtti versenye, hatan – Talmácsi mellett Kallio, Lüthi, Di Meglio, Pasini és Kojama – állandóan változtatták pozíciójukat, nemegyszer előfordult, hogy a hatodik helyezett egy körrel később már az élen haladt. Talmácsi többször is vezetett, igyekezett segíteni az öszszetettbeli sikerért küzdő Kalliót, nem rajta múlt, hogy a finn végül szinte kilátástalan helyzetbe került a vb-címet illetően. Az utolsó körben ugyanis Kallio bukott, noha minden esélye megvolt arra, hogy elsőként haladjon át a célon. Ezután az éppen a boly hátsó részében motorozó Talmácsinak már nem volt ideje, hogy jelentősen előrelépjen, csak annyi jött össze neki, hogy az öszszetettben éllovas – és Kallio kicsúszását követően már nem kockáztató – Lüthit maga mögött tartotta. A vb-cím még nem dőlt el, de a 23 ponttal vezető Lüthi rendkívül közel került a végső sikerhez. Talmácsi továbbra is harmadik, Pasini és Simoncelli azonban csupán néhány ponttal áll mögötte.
A pontverseny állása: 1. Lüthi 235 pont, 2. Kallio 212, 3. Talmácsi 178, 4. Pasini 167, 5. Marco Simoncelli 166, 6. Fabrizio Lai 132, … 27. Tóth 7.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.