Két magyar, nyolc német és négy olasz első osztályú futballbajnoki alkotja a 44. heti totószelvényt. A színvonalkülönbséget most hagyjuk, tippelni jó és rossz meccsre egyaránt nehéz. Az NB I-ben rangadó az MTK székesfehérvári látogatása, a hazaiak listavezetők, a vendégek harmadikok a tabellán. Esélyesebbnek látjuk a Fehérvárt, mert két középső védője, a debreceni vereséget betegség miatt kihagyni kénytelen Kuttor és Koller meggyógyult, igaz, a Loki ellen kiállított Farkas Balázs eltiltását tölti majd. Zalaegerszegen vizitál az Újpest, amelynek nagy érvágás Kovács Zoltán térdszalagszakadása, a góllövőlista vezetője csak tavasszal léphet pályára. A hazaik védelmébe visszatérhet Sebők és Kocsárdi, ezért vélhetően nem kapnak ki.
Német csúcsrangadón fogadja a Bundesligát vezető, címvédő Bayern München a második Brement. Tegnap mindkét gárda BL-beli „olaszórán” vett részt a Juventus, illetve az Udinese ellen, kérdés, mindez mennyit vett ki belőlük. A bajoroknál Lahm, Lizarazu és Santa Cruz biztosan nem játszik majd, mégis meglepetés lenne a vendéggyőzelem. A Hertha (Dárdaival a soraiban) a nyolc mérkőzés óta nyeretlen Kaiserslauternt fogadja, szerintünk legyőzi. Valamikor rangadónak számított a Leverkusen–Dortmund találkozó, most nem, döntetlen a valószínű eredmény. A Mönchengladbach vélhetően Lisztes nélküli kezdőcsapattal fogadja a Hamburgot, amelynek mai UEFA-kupa-derbije miatt nem sok ideje lesz a regenerálódásra. Nürnbergben edzőt menesztettek, de ha nem nyer itt a Stuttgart, mehet Trapattoni mester is. A Lazio–Inter és Milan–Udinese olasz rangadókon a vendéglátókat látjuk esélyesebbnek.
A totó 44. heti tippszelvénye:
1. Fehérvár–MTK 1, X
2. ZTE–Újpest X
3. Bayern Mün.–Bremen 1, X
4. Frankfurt–Bielefeld 1, 2
5. Hertha–Kaiserslauern 1
6. Leverkusen–Dortmund X
7. Schalke–Duisburg 1
8. Wolfsburg–Köln 1
9. M.gladbach–Hamburg 1, X
10. Nürnberg–Stuttgart X, 2
11. Lazio–Internazionale X, 1
12. Messina–Roma X
13. Milan–Udinese X, 1
+1 Palermo–Sampdoria X
Egy templomot is súlyos kár ért a viharban
