Januárban még az addig fanyalgók is kénytelenek voltak minimum elismerően hümmögni Palik László teljesítménye előtt és megbarátkozni azzal a fájdalmas gondolattal, hogy a Forma–1 kommentátora a gyakorlatban is megtanult vezetni. Mert a Dakar-ralin elért 18. helye után ezt már nem lehetett kétségbe vonni. Azután meg főleg nem, hogy Palik – Darázsi Gábor navigátorával – pontszerző lett a marokkói Világkupa-futamon, az egyiptomin, a Fáraó-ralin pedig a magyar tereprali eddigi legnagyobb sikerét jegyezve a második helyen ért célba Nissanjával. Tegnap pedig az RTL Motorsport Klub másik párosával, az előző Dakaron 33. helyezett Kiss Sándor, Czeglédi Péter duóval egyetemben is sokat nyert: az Uniqa hároméves támogatását, behatolva abba a résbe, ami Baumgartner Zsolt megfeneklett F–1-es próbálkozása után nyílt meg a „gépjárművekhez kapcsolódó sportesemények támogatását” deklaráltan zászlajára tűző biztosítónál. Palikék és Kissék amúgy az idei, december 31-én Lisszabonból rajtoló 28. Dakar-ralira a 318-as és a 319-es rajtszámot kapták, vagyis az autósoknál a 18. és a 19. kiemelési helyre kerültek, közvetlenül a gyári csapatok mögé. S az előzmények alapján ezeket a pozíciókat nem hiú ábránd megtartani a január 15-i dakari célban is. Azt, hogy elvárás is, viszont ne állítsuk, mert egy 9043 kilométeres úton azért akad néhány buktató.
Magyar szurkolók, román buzdítás – ez a CFR Pakson is
