Cseh László megint világcsúccsal nyert

Munkatársunktól
2005. 12. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Verrasztó Dávid tegnap a trieszti rövid pályás úszó Eb-n a negyedik legjobb eredményt érte el a 400 m vegyes selejtezőjében, mégsem indulhatott a döntőben. Mert itt egy nemzetből legfeljebb ketten állhatnak rajtkőre, s ő csak a harmadik legjobb magyar volt. Cseh László ugyanis az első, Kerékjártó Tamás pedig a harmadik idővel kvalifikálta magát a fináléba. S itt Cseh megint csodát tett: egy nappal azután, hogy 200 vegyesen világcsúccsal nyert, ugyanezt megcselekedte 400-on is! Végig vezetett, s 4:00,37 perces szenzációs idővel győzött, azaz több mint két másodpercet javított a régi világrekordon, amit a kanadai Brian Johns 4:02,72-vel tartott. Kerékjártó sokáig versenyben volt az éremért, s végül 4:07,40-nel negyedik lett.
– Amikor beértem, és visszanéztem az órára, egy picit csalódott voltam, mert szerettem volna 4 percen belül úszni. Az előző napi világcsúcs szerintem nem játszott szerepet, nem úsztam ki magam, az első napi eredmény csak még nyugodtabbá tett a mai napra. Féltávnál kezdett kicsit fogyni a levegő, ezért picit visszafogtam magam, nehogy elfogyjon a végére, ráadásul Marin is jött mellettem szépen, kicsit tartottam tőle. Mindegy, az eredménynek természetesen így is örülök, sőt, ha jól belegondolok, nem is olyan rossz, hogy így alakult, mert még több motivációm lesz, hogy végre négy perc alá kerüljek – nyilatkozta Cseh László.
Hozzá hasonlóan női 200 méter mellen Kovács Ágnes is az első helyen került be a döntőbe, ám itt hamar eldőlt, hogy a lázas megfázással bajlódó olimpiai bajnoknőnknek nem sikerül megismételni a selejtezőbeli produkcióját. Féltávnál csak az ötödik helyen haladt, s a délelőtti időeredményétől (2:23,77 perc) elmaradva, 2:25,09-cel végül úgy lett hatodik, hogy az egyik versenyzőt utólag kizárták. Kovács egyébként a selejtezőbeli idejével sem lehetett volna dobogós. A győzelmet a német Anne Poleska szerezte meg 2:23,06-tal.
Női 800 m gyorson a francia Laure Manadou 8:11,25 perces világcsúccsal győzött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.