Ismét szerepelnek magyar bajnoki mérkőzések a totó szelvényén. A 49. heti fogadási kedvet emelheti, hogy a talán még mindig legnépszerűbb csapat, a Ferencváros mérkőzésére, valamint az őszi elsőségről döntő Fehérvár–Újpest rangadóra lehet fogadni. A Fradi Gellei Imre irányításával két 0-0-s döntetlen után a múlt hét végén Tatabányán megszerezte első győzelmét, azaz felszállóágban van. A felkészülésben nehézséget okozhat, hogy hét közben Rósa Dénest az angol másodosztályú Wolverhampton tesztelte. A Sopronból valószínűleg hiányozni fog a Debrecen ellen bokasérülést szenvedett egykori világsztár, Signori. Érzésünk szerint az FTC nyerhet. A másik magyar meccs háromesélyes.
A német bajnokság egy összecsapás híján teljes fordulójával szerepel a szelvényen, a találkozók többsége fogadhatónak tűnik. A Bajnokok Ligájában szerepelt csapatok, a Bayern, a Bremen és a Schalke a hét végén a Bundesligában esélyesként lép pályára. A Bremen már tegnap elkönyvelhetett egy sikert, Thomas Schaaf edző 2008-ig meghosszabbította szerződését. A magyar játékosok közül Lisztes (Mönchengladbach) továbbra is csak, a sérüléséből gyorsan felépült Dárdai (Hertha) viszont legalább már kispados, Bódog (Mainz) Achilles-ínprobléma miatt nincs a keretben, Szabicsot (Köln) ellenben edzője sérülése óta először a kezdőbe jelölte.
Az olasz liga négy meccsel szerepel a szelvényen. Közülük kiemelkedik a milánói városi derbi, amelyen szokás szerint szinte lehetetlen megtippelni a győztest.
49. heti totótippjeink: | |
1. FTC–Sopron | 1 |
2. Fehérvár FC–Újpest | 1, X |
3. Frankfurt–Dortmund | 1, 2 |
4. Hamburg–Hertha | 1, X |
5. Hannover–Mönchengladbach | 1 |
6. Nürnberg–Leverkusen | X, 2 |
7. Schalke–Mainz | 1 |
8. Wolfsburg–Stuttgart | 1, 2 |
9. B. München–Kaiserslautern | 1 |
10. Köln–Bremen | X, 2 |
11. Juventus–Cagliari | 1 |
12. Parma–Sampdoria | 1, X |
13. Roma–Palermo | 1 |
+1. Internazionale–Milan |