Ma biztos jobb leszek, mint tegnap voltam – jegyezte meg szombaton délelőtt a női kűr kezdése előtt fél órával a fővárosi gyakorló Jégcsarnokban Sebestyén Júlia, aki ezzel az ígéretével túlzottan nagy kockázatot nem vállalt a műkorcsolyázók országos bajnokságán. Az előző napi rövid programját fedje jótékony homály, elvégre egy Európa-bajnoknak is lehet rossz napja. A szabad korcsolyázása pedig tényleg nagyon szépre sikeredett, így végül simán győzött, annál inkább is, mert az inkább már a revüben domborító Póth Diána a kűrben meglehetősen bizonytalanul mozgott a jégen, Pavuk Viktória pedig az ob helyett otthon borogatta a fájós bokáját. „Örülök, hogy ez a napom ilyen jól sikerült, mert ugyan az ob csak egy állomás az olimpiai felkészülésben, de a torinói játékok előtt még lesz egy Eb is Lyonban, s ezt is szem előtt tartva mindenképpen fontos volt számomra, hogy most jó programot fussak” – jegyezte meg Sebestyén, aki ma is éppen Franciaországba utazik, de most Courchevelbe, egy alpesi síparadicsomba, ahova a sportág több nagy csillagával együtt hívták meg gálázni. A teljesség igénye végett még rögzítsük, hogy a férfiaknál Tóth Zoltán, jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős lett a „jeges legjobb”, s nyert ugyancsak az Eb-re, no meg az olimpiára való hangolódás jegyében.
Hamarosan megkezdődhet a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
