Röviden

MTI
2005. 12. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi a kapitány a női pólósoknál
Szilágyi Péter váltja a posztot betölteni már nem kívánó Faragó Tamást az idén világbajnoki címet szerzett női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztében – döntött a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége. Szilágyi mellett pályázott még Fekete Szilveszter, az egyiptomi válogatott korábbi kapitánya és az Amerikában dolgozó Tóth Gyula is. Az elnökség nagy többséggel szavazott bizalmat Szilágyinak, kilencből heten voksoltak rá. A megállapodás a 2008-as olimpia selejtezőinek végéig szól. Szilágyi Péter 39 éves, 1996 és 1998 között az Eger vezetőedzője volt, majd négy éven át Dél-Afrikában edzősködött, 2002 óta dolgozik Új-Zélandon, ahol ő tölti be a női válogatottnál a programigazgatói és a szövetségi kapitányi tisztet. (MTI)

Döntetlen a lengyelekkel
A Pannon GSM Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna 2. fordulójában, Békéscsabán: Magyarország–Lengyelország 24-24, Szeghalmon: Szlovákia–Csehország 30-26. Az állás: 1. Lengyelország 3 pont (54-49), 2. Magyarország 3 (51-49), 3. Szlovákia 2, Csehország 0. (MTI)

Bódogék menetelnek
Bódog Tamás csapata, az FSV Mainz bejutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Német Kupában, miután 11-esekkel legyőzte a házigazda Kaiserslauternt. Eredmények: Arminia Bielefeld–Unterhaching (II.) 2-0, Freiburg (II.)–1860 München (II.) 1-3 – hosszabbítás után, Kaiserslautern–Mainz 1-1 – 11-esekkel 3-4. (MTI)

Raich és Kostelic
Kranjska Gorában az osztrák Benjamin Raich nyerte az alpesi sí Világkupa-sorozat szlovéniai férfi óriás-műlesikló versenyét. Az esélyesek közül kiesett a legutóbb összetett Vk-győztes amerikai Bode Miller, illetve a kétszeres olimpiai bajnok osztrák Hermann Maier. Spindleruv Mlynben a háromszoros olimpiai bajnok horvát Janica Kostelic nyerte a Vk-sorozat csehországi női óriás-műlesikló versenyét. (MTI)

Sabonis befejezi
Befejezi pályafutását Arvydas Sabonis, a litvánok legendás kosárlabdázója. A 220 cm magas, 41 éves játékos 1988-ban olimpiai aranyérmet szerzett a Szovjetunió válogatottjával, 1992-ben és 1996-ban pedig harmadik lett az ötkarikás játékokon a litván nemzeti együttessel. Hét szezonon keresztül erősítette az észak-amerikai profiligában szereplő Portland gárdáját, és a kilencvenes években az NBA egyik legjobb légiósának számított. Sokan minden idők legjobb európai kosárlabdázójának tartják. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.