Tegnap Liv Grete Poirée is besorolt az olimpia nagy vesztesei közé, ahol amúgy a családból már ott van férjura is. Raphael Poirée a franciák nagy reménységeként az olimpia nyitó napján mindössze a 20. lett a biatlon 20 kilométeres számában, s most Liv Gretének – aki a norvég delegáció tagja, így a házaspár igazi unikum – is csak a 10. hely jutott 15 km-en. Úgy, hogy hajszál híján ő lett az olimpiai bajnok. Csak az kellett volna hozzá, hogy az utolsó lőállásban az ötből csak kettőt hibázzon, s ne hármat… Szenzációsan futott, és az első három sorozatban valamennyi, azaz tizenöt lövése célba talált, de a végén becsapott a mennykő. A házaspár már szekérderéknyi érmet nyert a világversenyeken, de a családi vitrinből az olimpiai arany továbbra is hiányzik.
Ezt most némi meglepetésre Szvetlana Ismuratova vitte el, aki eddig jobbára csak váltóban hívta fel magára a figyelmet, négy éve Salt Lake Cityben is az orosz kvartett tagjaként állhatott a dobogó harmadik fokára. Tegnap mögötte honfitársa, Olga Piljeva lett a második, míg a harmadik helyen a német Martina Glagow végzett. A címvédő, szintén német Andrea Henkel az ötödik lett. A 82 fős mezőnyben az egyedüli magyar induló, Gottschall Zsófia – nyolc lövőhibával – az utolsó előtti helyen végzett, csak egy chilei versenyzőt tudott megelőzni. „Nehéz volt a pálya, és az állólövések nem sikerültek. Sajnos most csak ennyire tellett” – mondta szűkszavúan Gottschall, aki csütörtökön a 7,5 km-es sprintszámban is érdekelt.
Alpesi síben tegnap nem rendeztek versenyeket, de a női lesiklók edzése is szolgáltatott témát. A címvédő francia Carole Montillet és az amerikai Lindsey Kildow is megsérült; előbbi egy ugrató után rosszul érkezett, míg az idei Vk-sorozatban már kétszer győztes Kildow egy kanyarban bukott. Ám valószínűleg mindketten ott lesznek a szerdai rajtnál.
Kiderült, miért omlottak össze az ausztrálok, a magyar kulcsember csalódott
