Négy éve Sarah Hughes 16 esztendősen nyerte meg a Salt Lake City-i olimpiát, és most Amerikának újra van egy „sweet sixteenje”. Ugyan Kimmie Meissner egy hónappal ezelőtt Torinóban csak hatodik lett élete első felnőtt világversenyén, viszont a másodikon, a Calgaryban rendezett műkorcsolya-vb slusszpoénjaként az ő nyakába került az aranyérem. Meissner csak október 10-én lesz 17 éves, s az amerikai bajnokságon tavaly a 3. helyével hiába harcolta ki a vb-részvételt, akkor Moszkvában a nemzetközi szövetség korhatárra vonatkozó megkötései miatt még nem indulhatott.
Szombaton a kűr előtt a harmadik helyen állt, de a szabadkorcsolyázásban elképesztő produkcióval rukkolt ki, benne a nőknél két legnehezebbnek számító kombinációval, a tripla Lutz–tripla toe-looppal és a tripla flip–tripla toe-looppal. A zsűri 129,70 pontra értékelte, s viszonyításként jegyezzük meg, hogy a vb-t kihagyó olimpiai bajnok japán Arakava Torinóban 125,32-t kapott. „Mókás, hogy a tavalyi vb-n csak néző voltam, most pedig én vagyok a világbajnok! Előzetesen éremszerzésben sem gondolkodtam, csupán a szezon végén még szerettem volna jó programokat futni” – örömködött Meissner, de ezt a szituációt azért nem mindeni találta viccesnek. Legkevésbé a világbajnok honfitársa, az amerikai média által sztárolt Sasha Cohen. Az olimpiai ezüstérmes hiába vezetett a rövid program után, csakúgy, mint Torinóban, most se tudott nyerni. Sőt, a végelszámolásnál még a japán Suguri is megelőzte.
Mi sajnos több szinttel lentebb voltunk érdekelve. Sebestyén Júlia az utolsó helyen csúszott be a legjobb huszonnégy közé, a sors fintoraként annak is köszönhetően, hogy az addig előtte álló Pavuk Viktória még az övénél is haloványabb rövid programot futott. Pavuk 25. lett, neki sem volt jó szezonja, de a 2004-es budapesti Eb-n aranyérmes, s az abban az esztendőben vb-6. Sebestyén számára 2006 egyenesen vesszőfutásnak bizonyult: a lyoni Eb-n a 14., a torinói olimpián a 18. helyen végzett, majd edzőt váltott, de az azóta eltelt egy hónap nem lehetett elegendő arra, hogy kikászálódjon a hullámvölgyből. A 22. hely eddigi legrosszabb világversenyes eredménye.
Jégtáncban a Denkova, Sztavijszki páros a sportág történetének első bolgár aranyérmét nyerte, Hoffmann Nóra és Elek Attila pedig a kűrben drámai közjáték után tartotta meg a 18. helyét. A bemelegítésénél a japán páros emelés közben hátulról nekikorcsolyázott Hoffmann-nak, akinek a távol-keleti lány korcsolyája súlyosan felsértette a hátát és karját. Párosunk ráadásul a csoportban rögtön elsőként következett, s a vérzéscsillapítás és a sebek ellátás után csak a harmadik szólításra tudott jégre lépni.
S bizony a vb után kell némi idő, amíg a sebeink begyógyulnak.
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
