Gerendás bűnről és bűnhődésről

Az amúgy is feszített tempójú Vasas–Eger férfi vízilabda-bajnoki elődöntő szombati és szerdai játéknapja közé hétfőre be kellett iktatni egy szárazföldi programot is: az MVLSZ fegyelmi bizottsági ülését, amelyen 2006. december 31-ig eltiltották Gerendás Györgyöt, az Eger edzőjét, aki a hét végi meccs után a Komjádi uszodában megütötte a Vasas szakosztály-igazgatóját, Méhes Jenőt. Gerendás, mint tegnapi beszélgetésünkkor hangsúlyozta, a történtek dacára sportembernek tartja magát, ám ezt a következő nyolc hónapban inkább a csapata bizonyíthatja helyette. Először mindjárt ma, a nyolc pont eléréséig tartó elődöntő harmadik mérkőzésén, amely 6-4-es Vasas-vezetésről indul.

Vízilabda
Elkövettem egy nagy marhaságot, megkaptam érte a büntetésemet. Hogy ez sok vagy kevés? Az egyik sms-ben azt írják, túlságosan súlyos az eltiltásom, a másikban azt, összetehetem a két kezemet – vázolja fel a több okból is zilált szituációt Gerendás, majd így folytatja: – Amit tettem, ahhoz sok hozzáfűznivalóm már nincs. Körülbelül nyolc másodperccel az ütés után tudatosult bennem, hogy óriási hibát vétettem, amire magyarázatom van, mentségem nincs. Abban a megalázott, agyonköpdösött helyzetben biztosan nemcsak én reagáltam volna szélsőségesen, de ettől még igaz, hogy a legrosszabb megoldást választottam.
– Beszéljünk először ennek, illetve az év végéig szóló eltiltásának a szakmai következményeiről: hogyan irányítja majd a csapatát, illetve felvetődött-e önben, hogy így képtelen ellátni a feladatát, ezért esetleg lemond?
– Erre nem gondoltam. Tény, hogy a mérkőzéseken nem ülhetek a kispadra, és bár biztosan lennének praktikák – telefon, poloska –, amelyek segítségével beszállhatnék a meccselésbe is, ezt nem tartanám sportszerűnek.
– Sportszerűnek?
– Lehet, az én számból ez most idétlenül hangzik, de attól, hogy szombaton leszállt rám a köd, továbbra is sportembernek, sportszerű embernek érzem magam. Játékosként is mindig nyerni akartam, mint edző igyekeztem, igyekszem átplántálni ezt a tanítványaimba. Használjanak ki bármilyen fortélyt az ellenfél vagy akár a játékvezető átverésére, de aljasságra, szemétségre soha nem kértem senkit.
– Mit tenne azzal a játékosával, aki a mérkőzés utáni kirívó fegyelmezetlensége, mondjuk az ellenfél megütése miatt nyolc hónapos eltiltást kapna? Egyáltalán, lenne rá alapja, hogy megbüntesse?
– Persze hogy lenne. Én is elismertem, hogy hibáztam, és meg is bűnhődöm érte. Hétfőn reggel a játékosaim előtt is úgy fogalmaztam, hogy hatalmas baromságot követtem el, amivel őket is besároztam, és ebből a csávából csak úgy mászhatunk ki, ha szerdán, szombaton, és azután is nagyon sportszerű mérkőzéseket vívnak.
– Úgy is, hogy megengedik Steinmetz Ádámnak, a Vasas centerének, hogy beforduljon és gólt lőjön?
– Dehogy. Ebben meg kell akadályozni. De nem szándékos ütéssel, hiszen én eddig sem biztattam erre senkit. Aki ezt feltételezi rólam, annak nincs mit mondanom, az idióta.
– Az edzők sokszor érzik magukat tehetetlennek a mérkőzések alatt, és állítják, ennél nincs szörnyűbb. Pedig valószínűleg mégis van: az eltiltott edző tehetetlensége, aki külső szemlélőként kénytelen figyelni a saját csapatát. Ön hol ül a szerdai összecsapáson Egerben?
– Még nem tudom, de ezt a főellenőr döntheti el. Aki általános gyakorlat szerint az eltiltottat leülteti maga mellé, mert ott kísérheti leginkább figyelemmel. De majd megpróbálom rábeszélni, válasszon más megoldást, mert egy semleges személy oldalán, akinek az a feladata, hogy mindent felügyeljen, nemhogy drukkolni nem lehet, még az „Ez az!” felkiáltás is rosszul hat.
– Szerdán mégis sokkal könynyebb helyzetben lesz hazai pályán, Egerben, mint csapata győzelme esetén vasárnap, a mindent eldöntő meccsen a Komjádi uszodában. Ahol a Vasas-szurkolók bizonyára azonnal „megtalálnák”, és ezért ráadásul egyetlen rossz szó sem érhetné őket.
– Így van. Aki megveszi a jegyét, azt csinál, amit akar, a rendezőnek az a dolga, hogy védjen meg. De ha a játékosaimtól feltétlen sportszerűséget kértem, én sem válaszolhatok semmiféle provokációra. Nem is fogok, ezt megígérhetem.