Régi jelenség, hogy amikor az emberek nagy többsége épp- hogy leveszi a télikabátot, a kajak-kenusok már bronzbarnán virítanak. Hiába, ők már februárban megkezdik az alapozást a nyárra, ám a meleg vízi edzőtáborokban barnára cserzett bőr csak járulékos előny. A jó forma az igazi nyeremény, de még ez is csak az egyik – persze a legfontosabb – része a felkészülésnek. Az eredményekhez a megfelelő taktikázás is elengedhetetlen. Ezekből ebben az évben sincs hiány. A jelenlegi állás szerint mégis kiemelhetünk egy embert: Kucsera Gábort. A 24 esztendős kajakos tavaly robbant be az élvonalba: kajak kettes ezer méteren Zágrábban világbajnok lett. Kökény Rolanddal.
Idén Szegeden azonban Kammerer Zoltánnal készül ugyanerre. Cserbenhagyás, csábítás, féltékenység? – ezek az operettbe illő kérdések merülnek fel ebben a férfias sportágban. S bár kategorikus nemet egyikre sem felelhetünk, azért árnyaltabb az igazság. A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer érdeklődésünkre már az év elején bejelentette: ezer méteren is szeretné kipróbálni magát Kucserával (tavaly ötszázon már együtt versenyeztek). Kucserán múlt a dolog, s ő igent mondott. Talán, mert érzi, hogy magyarázat helyett magyarázkodásba torkollna a mondandója, bővebben nem kívánt beszélni döntéséről. Ezért és azért is edzőjétől, pontosabban mindhármuk edzőjétől, Sári Nándortól kértünk eligazítást, mert végső soron ő határoz az egységekről.
– Több okból is óvakodnék kijelenteni, hogy Kammerer és Kucsera indul majd mindkét távon a világbajnokságon – kezdte a mesteredző. – Egyrészt korántsem biztos, hogy megnyerik a hazai válogatót, de ha igen, akkor ezen felül is támasztok velük szemben feltételeket, mert mégiscsak egy világbajnok kettőst bontottunk meg a kedvükért. Ha a jövő hét végi tájékoztató versenyen, majd a május 20-i első válogatón is nyernek, akkor őket nevezzük a duisburgi nemzetközi regattára. Ha ott is meggyőzően lapátolnak, akkor elméletileg áldásomat adom az új párosra.
Hangsúlyozni kell, hogy elméletileg, mert Kucsera másképpen is felkavarhatja a tavalyi generációváltás következtében már így is hullámos vizet. Az említett tájékoztatón egyesben is rajthoz áll, ahogy Sári Nándor valamennyi ismert tanítványa, így Kammerer, Benkő, Kökény és Bethlenfalvi is (Horváth Gábor szólóban már nem akar versengeni a fiatalokkal). A győzelembe természetesen a csapatot az athéni olimpia után elhagyott Vereckei Ákos is beleszólhat. Ha Kucsera nyerne, akkor semmi sem szól az ellen, hogy ugyanezt a válogatón is megkísérelje, s ha ott is sikerül, akkor a világversenyeken is illene számolni vele. Ez esetben nemcsak Kökény, hanem Kammerer is hoppon maradna. Bár Sári szerint őt sem kell félteni, az évszaknak megfelelően élete legjobb formájában van, amit azzal is bizonyított, hogy megnyerte a csapat háziversenyét. Nem csak hullámzik, forr a víz a magyar kajak-kenuban.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
