Kilenc éve már jártak arra

V I T O R L Á Z Á S

Munkatársunktól
2006. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentpétervár nemcsak Oroszországban található, hanem az Egyesült Államokban is, s itt, a floridai St. Petersburgben kezdődött meg magyar idő szerint tegnap éjjel a vitorlázók repülőhollandi hajóosztályának idei világbajnoksága. Ezen, ahogy azt az utóbbi évtized egyéb viadalain megszokhattuk, éremesélyesként indul a négyszeres vb- és kétszeres Eb-győztes Majthényi Szabolcs, Domokos András páros. A magyar kettős március 31-én utazott el az Egyesült Államokba, míg a versenyhajójukat már korábban „feladták”, s az sértetlenül vészelte át a hosszú utazást. A felmérésen sem volt semmi probléma, ráadásként pedig mindkét próbafutamot megnyerték. A tervek szerint kilenc etapot bonyolítanak le az április 11-i zárásig.
Majthényiék számára nem ismeretlen a „terep”, 1997-ben megnyerték itt a nyílt amerikai bajnokságot, majd a vb-n a negyedik helyet szerezték meg. „Jó, hogy már vitorláztunk itt, mivel nagyon trükkös a helyszín. Az öböl közepén ugyanis sekélyebb a víz, így az árapály egy furcsa, forgó áramlást hoz létre, amelyet a homokpadok még tovább színeznek. Mivel segítségünk nincs, órákkal a rajt előtt ki kell majd vitorláznunk a pályához, hogy a szükséges méréseket elvégezzük. A célkitűzésünk az éremszerzés” – nyilatkozta Majthényi Szabolcs kormányos.
A magyarok legnagyobb ellenfele várhatóan a tavalyi balatonföldvári vb-n harmadik ausztrál Rydge, Scarr páros (ők az európaiakkal ellentétben végigvitorlázhatták a telet), valamint az olasz Cipriani, Morelli és a német Schwarz, Kirst duó lesz. A címvédő dán Bojsen-Möller testvérpár ezúttal nem indul. A mieink tavaly hazai környezetben, Balatonföldváron ezüstérmet szereztek, de előtte négyszer nyertek, ők a magyar vitorlázás első és eddig egyetlen világbajnokai. Ha ez nem is változik mostanában, jövő keddig négyesről csillagos ötösre javíthatnak…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.