Bár hivatalosan még nem ért véget a floridai St. Petersburgban zajló repülőhollandi-vb, a helyszínről származó információk szerint Majthényi Szabolcs és Domokos András megszerezte ötödik vb-aranyérmét. A fantasztikus formában lévő magyarok a hétfői program előtt egy második és öt első hellyel álltak a rangsor élén, ráadásul a legrosszabb eredményt kiejthették, azaz mérlegük hibátlan volt.
A hetedik futamra 18 csomós kemény szélben került sor, ebben sok hajó – köztük a rivális ausztrál egység – felborult. Majthényiék utcahosszal lettek elsők, a második helyen a holland Van der Pol testvérek, a harmadikon a német Schwartz, Kirst kettős végzett. A magyar egység így a hátralévő két futam eredményétől függetlenül világbajnok lett. Az utolsó előtti futamra közép-európai idő szerint lapzárta után került sor, az utolsót ma rendezik. S ugyan a vb-cím már „elkelt”, Majthényiéknek még korai lazítaniuk. Az egyik legirigyeltebb vándordíjat, a többkilós, életnagyságú ezüstsombrerót az a kormányos nyeri, aki kieső futamok nélkül számítva is az első helyen végez. S a mieinknek van a legnagyobb esélyük erre a különleges díjra is.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
