Papírforma
A női kosárlabda NB I elődöntőjének 1. mérkőzésén: MiZo Pécs–BSE 96-53. A férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében: Komló–Békés 32-25. (MN)
Teniszbravúr
A magyar női teniszválogatott sikerrel mutatkozott be a Fed-kupa Euroafrikai zóna I. csoportja első fordulójában, miután nagy harcban 2-1-re legyőzte a jóval esélyesebb bolgár együttest Plovdivban. A csapat ma Ukrajnával mérkőzik. (MTI)
Gyulai István kitüntetése
Sólyom László köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést adta át a márciusban elhunyt Gyulai István családjának. A hivatalosan a sport területén végzett sokoldalú munkássága és példamutató életútja elismeréseként átnyújtott posztumusz elismerést Gyulai István felesége vette át Sólyom Lászlótól, aki szerint a volt újságíró sokszorosan kiérdemelte a kitüntetést. (MTI)
Jeges gondok
Peterdi Imre megbetegedett, így nem játszhat a magyar jégkorong-válogatottban a horvátok elleni mai, zalaegerszegi utolsó világbajnoki felkészülési mérkőzésen, ugyanakkor Vas János biztosan kihagyja a franciaországi vb-t, mert tengerentúli csapata bejutott a rájátszásba. (MTI)
Eb-keretek
A Magyar Birkózószövetség elnöksége tegnapi ülésén jóváhagyta az április 25. és 30. között Moszkvában rendezendő Európa-bajnokságon szereplő csapat névsorát. A férfiaknál kötöttfogásban teljes az együttes, azaz minden súlycsoportban lesz utazó, szabadfogásban 55 kg-ban nincs magyar induló, míg a nőknél hárman léphetnek szőnyegre az orosz fővárosban. A magyar csapat, férfiak, kötöttfogás: Oláh Tibor (55 kg), Majoros István (60 kg), Lőrincz Tamás (66 kg), Horváth András (74 kg), Bárdosi Sándor (84 kg), Kiss Balázs (96 kg), Branda Gyula (120 kg); szabadfogás: Wöller Gergő (60 kg), Wöller Ákos (66 kg), Hatos Gábor (74 kg), Ritter Árpád (84 kg), Kiss Gergő (96 kg), Aubéli Ottó (120 kg); nők: Szabó Emese (55 kg), Sastin Marianna (59 kg), Szerencse Mónika (63 kg). Fazakas Csaba, a férfi tornászválogatott szövetségi kapitánya is kijelölte a májusi görögországi Európa-bajnokságon szereplő csapatát: Berki Krisztián, Fekete Levente, Hetrovics Marcell, Hídvégi Vid és Czingli László utazhat. (MTI)
Mai pótlás
Ma 18 órától rendezik Kispesten a labdarúgó NB I 18. fordulójából elhalasztott Honvéd–Fehérvár mérkőzést. (MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
