Knapek Edina az éjjel bedugott két füldugót, ám a fal túlsó oldaláról jövő decibelek ellen mindez hatástalan, ha a szomszédban kitör a szombat esti láz. Ezért vagy másért, a tavalyi év legjobb honi vívója másnap reggel a Nemzeti Sportcsarnokban meglehetősen bágyadtan kezdett az Eximbank tőr Világkupa 64-es tábláján, klubtársa, Berta Adrienn 7-2-re meglépett tőle. „Kinéztem a pástról, láttam, hogy itt vannak a szüleim, a nővérem a két tündéri kislányával, és hogy vette volna ki magát, ha rögtön a verseny elején kiesek?!” – említett egy lényeges motivációs tényezőt a Honvéd Human-Rent vb-bronzérmese, aki, ha nehezen is, de fordított. Majd nagyon elkapta a fonalat, a csapatban olimpiai ezüstérmes lengyel Mroczkiewicet úgy verte 15-8-ra, hogy az első hét tust ő adta. De mindez semmiség volt ahhoz képest, hogy a nyolc közé jutásért 1-3-ról 15-3-ra alakította az állást, s csak azért nem tapsolt fej felett a teljes magyar tábor, mert az Európa-bajnok Varga Gabriella volt a szenvedő fél. Közel került a nyolcas döntőhöz Mohamed Aida is, pedig messziről indult. A 16 között az orosz Hakimova 12-7-es vezetését egyenlítette ki 12-12-re, de a mindent eldöntő tus sajnos nála ült meg.
Knapek viszont immár a nagyterem emelt pástján a román Scarlatot is „lerendezte” 15-5-re, majd jött az olimpiai bronzérmes Gruchala, aki ellen bevallottan nem szeret vívni. És ez még marad így, mert a lengyel lány 9-3-ra megverte, és végül az aranyat is elvitte. Ám Knapek nagyon örült a bronznak is, mint mondta, reggel nem hitte, hogy idáig eljut. Az előzmények ismeretében ezt mondania se kellett volna.
Decsi ezüstje. Decsi Tamás ezüstérmet szerzett a férfi kardozók szófiai Világkupa-versenyén. A fiatal magyar vívó közel állt a végső győzelemhez, a döntőben ugyanis 13-11-re vezetett a román Rares Dumitrescu ellen, ezt követően azonban csak ellenfele adott tust. A fegyvernem női képviselői számára Hanoiban Vk-versenyt, a magyarok nem szerepeltek jól: Csaba Edina 20., Nagy Orsolya 33., Sznopek Gabriella 54. lett.
Orbán Balázs elárulta, miről beszélt Magyar Péterrel
