Fábiánné nemes bosszúja

Kajak-kenu

2006. 05. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatja szárnyalását a Kovács Katalin, Janics Natasa kajak kettes. Azok után, hogy 2004-ben egyesben és párosban is megnyerték az olimpiát, tavaly pedig csak együtt indulva az Európa-, majd
a világbajnokságon is győztek mindhárom versenyszámban, az idén tovább bővítették az eddig sem csekély repertoárt. A hét végén Szolnokon lebonyolított első válogatóversenyen négyesben sem találtak legyőzőre. Leírva, kimondva persze természetesnek hat, hogy az olimpiai bajnok duó itthon egyeduralkodó, az egészben az az érdekes: a valóságban is szinte önmagától adódó egyszerűséggel hajtották végre ezt az egyébként roppant nehéz feladatot. Mert hat szám mégiscsak hat szám, még akkor is, ha az előfutamok alól a mezőny szűkössége miatt ezúttal mentesültek.
A világversenyeken e tekintetben már más lesz a helyzet, de ismerve a magyar női kajak erejét, ott sem lehetetlen a bravúr végrehajtása. Amikor remeklésükről beszélgettünk, Kovács Katalinnak megemlítettem, még a kilencvenes évek közepén Horváth Csaba és Kolonics György egy vb-n öt aranyérmet szerzett. Számára e tény persze nem volt ismeretlen, ám arról, céljuk-e, hogy felülmúlják az egyébként barátként is tisztelt társat, a még ma is aktív Kolonicsot, a szokásos sejtelmességgel beszélt: „Még azt sem tudjuk, melyik számokban indulunk a második válogatón, nemhogy a világbajnokságon.” Amikor más irányból próbálkozva azt kérdeztem, melyik futam volt a legnehezebb, Kovács Katalin akkor is inkább csak mosolygott, azt jelezve: egyik sem.
Kettejük aranyhalmozása azt a kérdést is felveti: mi jut a többieknek? A jelen állás szerint az ötszáz és az ezer egyes, mert a kétszázat az ismét Fábiánné csapatához tartozó Paksy Tímea vitte el. De még ez sem biztos, mert az ötszázat a másik tékozló lány, Fazekas Krisztina nyerte, s ismerve az edzőnőt, ha lát esélyt, ezt sem hagyja meg a vetélytársaknak. Részben talán büntetésképpen. Nehezen feledi, hogy egykori tanítványai – a sokszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes Bóta Kinga, Szabó Szilvia és Viski Erzsébet – elhagyták. Akik Benedek Dalma, valamint a feltörekvő Kozák Danusia és a Hegyi nővérek mellett a jelek szerint nem tudtak megújulni.
A férfiaknál sokkal egyszerűbb a helyzet. Kajak egyesben Benkő Zoltán, kettesben Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, kenuban pedig Vajda Attila, illetve Kozmann György és Kolonics György duplázott meggyőző fölénnyel ötszázon és ezren. Egyedül Benkő sikerei igényelnek magyarázatot, ugyanis Vereckei Ákost előzte meg mindkétszer. Felvetődik, eljött az őrségváltás ideje, de Vereckei még várna ezzel. Megfázással bajlódva versenyzett, s mint mondta, ráadásul nagyon kemény alapozását csak egy-két hete zárta le. Van tehát mire építenie a visszavágást. Az mégis megmásíthatatlan tény, hogy ötszáz méteren hazai vizeken 1997 óta most szenvedett először vereséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.