Négy első osztályú magyar és három másodosztályú olasz bajnoki futballderbi mellett a vb-válogatottak hét felkészülési mérkőzése alkotja a 21. heti totószelvényt. A már tét nélkül játszadozó Győr a bajnoki címre hajtó Újpestet fogadja, s még úgy is kevés az esélye, hogy a vendégektől – előző fordulóbeli kiállítása miatt – Hullám és Vanczák hiányzik majd. A Fradi Gellei Imre irányítása alatt csak az Újpesttől (hatalmas balszerencsével) és a Debrecentől (egyórás emberhátrányban) kapott ki, kisebb csoda lenne tehát, ha a Tatabánya győzni tudna az Üllői úton. Balog eltiltás miatt nem játszhat a hazai védelemben. A Kaposvár kiejtheti a Vasast, ha legyőzi, de rossz passzban van, legutóbb öt gólt kapott Diósgyőrött. A minél fényesebb éremért küzdő Fehérvárnak kötelező legyőzni otthon a Sopront.
A válogatottak vb-felkészülési derbijei kapcsán nehéz a tippelés: mivel régi riválisok ilyenkor ritkán találkoznak, a múltból nem tudunk törvényszerűségeket leszűrni, de a jelenből sem, mert senki nem játssza ki az ütőkártyáit közvetlenül a viadal előtt. Ennek fényében szerintünk Bázelben döntetlent játszik egymással Svájc és Elefántcsontpart, a vb-ről lemaradt Wales és a vb-résztvevő Trinidad valamelyike nyer Grazban, Szerbia-Montenegró megveri Belgrádban Uruguayt. Dánia Paraguay, Hollandia Kamerun, Franciaország Mexikó, Spanyolország pedig Oroszország ellen esélyesebb hazai pályán. Az olasz Serie B utolsó körében a bajnok Atalanta az osztályozóért küzdő, 5. Modenát fogadja, utóbbinak fontosabb(ak) a pont(ok). A másik két találkozóra a szokásos itáliai ikszet várjuk.
Tippjeink a 21. hétre:
1. Győri ETO–Újpest 2, X
2. FTC–Tatabánya 1
3. Kaposvár–Vasas X, 1
4. Svájc–Elefántcsontpart X
5. Wales–Trinidad és T. 1, 2
6. Szerbia-M.–Uruguay 1
7. Dánia–Paraguay 1, X
8. Hollandia–Kamerun 1
9. Franciao.–Mexikó X, 1
10. Spanyolo.–Oroszo. 1, X
11. Atalanta–Modena X, 1
12. Crotone–Brescia X
13. Ternana–Avellino X
+1 Fehérvár–Sopron 1
Az új kedvezményes hitel mellett a csok pluszt is fel lehet venni
