Hat fix, hét kétesély

TOTÓ

MN
2006. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utoljára, kedden késő este a spanyol is véget ért Európa kiemelt jelentőségű labdarúgó-bajnokságai közül, így a totó 20. heti szelvényének összeállításakor is idegen területre kellett kalandozni. De csak részben, hiszen itthon még javában zajlik az NB I, így a korábbiakban kissé mostohagyermekként kezelt magyar pontvadászatból öt mérkőzés is felkerült a szelvényre. A további kilenc pedig az olasz bajnokság B vonalából.
Először idehaza nézzünk szét! Három fordulóval a zárás előtt még a bajnoki címért és a kiesés elkerüléséért vívott harc is nyílt. Előbbiből kettőre, utóbbiból egyre lehet fogadni. A listavezető Újpest hazai pályán fogadja az MTK-t. A kék-fehéreknek az aranyéremre ugyan már csak matematikai esélyük van, de az UEFA-kupa-részvételt jelentő második hely még elérhető a számukra. Nekik ezért, a hazaiaknak pedig a hárompontos előny megtartásáért kell nyerniük. Mindkét csapat jó formában van, nem kénytelen nélkülözni meghatározó játékosait, a hazai pálya, valamint az őszi siker (2-0) azonban az Újpest mellett szól. A második helyezett Debrecennek otthonában a Ferencvárost kell legyőznie ahhoz, hogy maradjon reménye a bajnoki címre. Ugyanazt mondhatjuk el a két csapatról, mint az előző találkozó kapcsán, ám a Debrecen sikerét még valószínűbbnek tartjuk, mint az Újpestét. A Vasas nagyon szép és nagyon csúf hetet is zárhat. Esélylatolgatásunk papírra vetése előtt játszotta a Magyar Kupa-döntőt a Fehérvár ellen, a hét végén pedig a ZTE-t fogadja. A kupameccs tűnik fontosabbnak, mégis inkább a bajnoki győzelem a létszükséglet. Vereségével a Vasas ugyanis már ki is eshet, ha a REAC megveri a Pápát. A Tatabánya–Sopron és a Pécs– Honvéd összecsapáson csak a becsület és a játék a tét – a magyar futballban ez a körülmény szigorúan bekalkulálandó a fogadásba.
Olaszországban a kipattant vesztegetési botrány miatt minden a feje tetejére állt, ez azonban a másodosztályt nem érinti. Amennyiben ugyanis az A ligából kizárnak egy, netán több csapatot, akkor a jelenlegi kiesők közül menekülhet meg ugyanennyi. Az viszont biztos, hogy a Serie B-ből három együttes jut fel. Két fordulóval a zárás előtt az már eldőlt, hogy az Atalanta az egyik. A bergamóiak a Pescarához látogatnak örömjáték céljából. A másik biztos feljutó helyre a Catania és a Torino pályázik, a rájátszást érő négy helyért további hét csapat verseng. A legnagyobb harc így az Arezzo–Cesena és a Brescia– Torino találkozón várható.

20. heti totótippjeink
1. Újpest–MTK 1, X
2. Tatabánya–Sopron 1
3. Vasas–ZTE 1, 2
4. Pécs–Honvéd 1
5. Debrecen–FTC 1
6. Albinoleffe–Crotone X, 2
7. Arezzo–Cesena 1, X
8. Avellino–Vicenza 1, X
9. Modena–Piacenza 1, X
10. Pescara–Atalanta 2
11. Rimini–Bologna X
12. Triestina–Mantova X, 2
13. Verona–Bari 1
+1. Brescia–Torino 1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.