Meglepetés Tamperéből

C s e l g á n c s

MTI
2006. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezüstérmes lett a Tamperében véget ért cselgáncs Európa-bajnokságon Hadfi Dániel. A 100 kg-ban – Kovács Antal „örököseként” – indult 24 éves versenyző először a lengyel Matyaszeket, majd a német Peterset verte. A legjobb négy között az olimpiai bajnok fehérorosz Makaraúval találkozott. A mérkőzésen nem született akció, de Hadfi nyerésre állt, miután ellenfelét kétszer is megintették. Ám a hajrában a magyar sportoló megtapasztalhatta, mennyit ért a hírnév. Először 24, majd csupán 2 másodperccel a vége előtt intették meg, ami már-már arcátlanság. Ezzel egyenlő lett az állás, következhetett a ráadás. Ebben Hadfi küzdött aktívabban, és 40 másodperc elteltével lábfelszedésért jukót kapott, így bejutott a döntőbe.
Ahol szintén kezdeményezően dzsúdózott az orosz Gaszimovval szemben. Egy-egy jukóval kezdődött a meccs, amely két perccel a vége előtt dőlt el. Hadfi lábfelszedéssel indított, ám a mozdulatba az orosz belekontrázott, és végül ő vitte földre ellenfelét. Mindkét dzsúdós kezét égnek emelve ünnepelte diadalát, a bíró Gaszimovot hirdette ki győztesnek. Ahogy Hadfi edzője, Toncs Péter a felvételt viszszanézve sportszerűen elismerte: jogosan. Versenyzője így sem volt elégedetlen: „Nagyon kicsin múlott. Nem feküdt nekem az orosz stílusa, de jó formában éreztem magam, és balszerencsémre ezúttal nem a kezdeményezőnek ítélték meg a döntő akciót. Ezzel együtt nagyon boldog vagyok, most már nem állok meg ezen az úton.”
A magyar csapatból Baczkó Bernadett (57 kg) 5., Szabó Brigitta (63) és Bor Barna (+100) 7. lett, a többiek – köztük a világ- és Európa-bajnoki címvédő Braun Ákos – helyezetlenül zártak, a vb-bronzérmes Ungvári Miklóst pedig nem indította a szakvezetés.
Az Eb éremtáblázatán Franciaország végzett az élen 3 arannyal, 4 ezüsttel és 1 bronzzal, Magyarország Hadfi ezüstjével a 13.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.