Egy éve, amikor a női röplabda-bajnokság három nyert mérkőzéséig tartó döntőjében a Nyíregyháza már 2-0-ra vezetett a Vasas ellen, az óbudai szurkolók egy termetes – később Oszkár nevet kapó – plüssoroszlánnal lepték meg a csapatukat, hogy a folytatásban oroszlánként küzdjön. Nos, már történelem, hogy a piros-kékek 2005 tavaszán ezután zsinórban három meccset nyertek, és bajnokok lettek. A történelem persze sokszor ismétli önmagát. A Vasas az idén is bejutott a döntőbe, amelynek a tegnapi, negyedik felvonásán 1-2-es hátrányban megint az „életben maradásért” játszott. Csak éppen ezúttal a BSE ellen. S bár a felek negyedszerre történetesen a Vasas Folyandár utcai csarnokában találkoztak, az oroszlánbarlangnak most mintha nem lett volna otthon a lakója. Azoknak lett igazuk, akik szerint az idei Vasas bizony már nem a tavalyi. A BSE tulajdonképpen könnyedén 3:1-re (19, 23, 23, 17) nyert, nyolcadszor lett bajnok, a Vasas megállt két elsőségnél. S miközben a városmajoriak egymás nyakába borultak, a piros-kékek szurkolói ekkor még nem tudták, jobban jártak-e volna, ha ezen a szomorú napon inkább a futballcsapat meccsére mennek ki. A harmadik helyért: Gödöllő–Nyíregyháza 0-3, összesítésben 3-1 az így bronzérmes nyírségieknek.
Elázik a fél ország, kiadták a figyelmeztetést + videó
