A monacói Forma–1-es nagydíjon hagyományosan más az időrend, mint a sorozat többi helyszínén, s most sincs másképp. A szezon hetedik versenyén a péntek ezúttal is a protokolláris eseményeké volt, így a mezőny még a csütörtökre előre hozott két szabadedzés történéseit emészthette. Az első gyakorláson a világbajnoki címvédő, s a pontversenyben most is élen álló Fernando Alonso (Renault), a másodikon Alexander Wurz, a McLaren tesztpilótája volt a leggyorsabb. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Ferrari) 4. és 15. (!) helyet tudott felmutatni, s a mai időmérőre össze kell kapnia magát. Már csak azért is, mert a jó rajtpozíció Monacóban hatványozott jelentőséggel bír, hiszen ezen a pályán a legnehezebb előzni.
Elázik a fél ország, kiadták a figyelmeztetést + videó
