Döntős a Fehérvár
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, visszavágó mérkőzésen: Fehérvár–Debrecen 2-2. A Fehérvár 3-2-es összesítéssel jutott a május 17-én az Üllői úti stadionban megrendezendő döntőbe, ahol a Vasassal találkozik. (MN)
Bírói malőr után Eb-bronz is
Tancsics László a kedd esti szakításezüst után tegnap egy egészen hihetetlen malőr fényre derülésével összetettben bronzérmes lett az 56 kg-os kategóriában a lengyelországi Wladislawowóban zajló súlyemelő Eb-n. A keddi eredményhirdetéskor még csak negyedik helyen záró versenyzőnk azt követően lett harmadik, hogy kiderült, az előtte végzett örmény Tamrazjan szakításban szabálytalan módon a negyedik gyakorlatával érte el azt az eredményt, amellyel Tancsics elé került összetettben. Az örményt tévesen hívták ki negyedszerre is, s ő nem szólt a hatalmasat hibázó zsűrinek, hogy már túl van a szabályok adta három kísérleten. S bármilyen meglepő, mindez kedden másnak sem tűnt fel a csarnokban… (MN)
Előny a BSE-nél
A női röplabda Extraliga döntőjének 3. mérkőzésén: BSE–Vasas 3:0, a három győzelemig tartó párharcban a BSE 2-1-re vezet. A negyedik meccset holnap játsszák. (MN)
Botlott a Debrecen
A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében, az 1. mérkőzéseken: Atomerőmű–Szolnok 66-60, Debrecen–Pécs 81-86, Körmend–Kecskemét 85-80, Albacomp–Kaposvár 85-79.
A második mérkőzéseket szombaton játsszák. (MN)
Berkiék a szereken
A nők után a férfiak állnak oda a szerekhez a görögországi Voloszban folytatódó tornász Eb-n. Ma a csapatverseny selejtezője lesz a műsoron, s ez számunkra azért is különösen fontos, mert innen lehet bejutni a vasárnapi szerenkénti döntőkbe. Lólengésben a címvédő Berki Krisztián mellett a junior Eb-ezüstérmes Hídvégi Vid is reménykedhet a fináléba kerülésben. (MN)
Jeges ellenfelek
A vasárnap véget ért amiens-i divízió I-es jégkorong-vb-n negyedik magyar válogatott a jövő évi hasonló vb-n várhatóan a litván, a japán, a brit és a román csapattal azonos csoportban szerepel. A hatodik együttes a holnap rajtoló rigai „elit” vb egyik kiesője lesz. (MTI)
Nem engedélyezik
A fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága tegnap nem adott közterület-használati engedélyt a nyári úszó Eb ideiglenes létesítményeihez a kormánypárti és az ellenzéki képviselők patthelyzetet eredményező szavazatai
miatt. (MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
