Izgalmas befutót követően negyedik lett Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-vb 4., kínai futamán a 125 kcm-es géposztályban. A sanghaji időmérő alapján az 5. helyről indult, és ezúttal végig tartani tudta a lépést a legjobbakkal. A 19 kör során hat pilóta (köztük hondás honfitársunk) haladt az élen, a többiek messze lemaradva követték őket. A helyezések gyakran változtak, Talmácsi a hatos második felében motorozott. A hajrában sikerült megelőznie a spanyol Simont (KTM), miközben a cseh Pesek (Derbi) kicsúszott a pályáról. A viadalt hatalmas hajrával a finn Kallio (KTM) nyerte meg.
„Nagyon boldog vagyok, ez a negyedik hely számomra most felér egy győzelemmel. Végig ott tudtam lenni az elején. A motorblokk jó volt, viszont összességében csak kilencvenszázalékosan működött a gép, de már ez is nagy lépésnek számít az előző futamokhoz képest. A kigyorsításoknál akadtak még problémák, így az ott szerzett hátrányt a féktávokon kellett behoznom” – értékelt Talmácsi, aki a pontverseny 7. helyén áll. A kategória másik magyar indulója, az apriliás Tóth Imre 32. lett.
A 250 kcm-esek között a spanyol Barbera (Aprilia), a MotoGP-ben honfitársa, Pedrosa (Honda) győzött Sanghajban.
Orbán Balázs elárulta, miről beszélt Magyar Péterrel
