Szombaton a Nemzeti Sportcsarnokban mintegy másfél millió forint összdíjazással rendezik meg az I. Professzionális birkózógálát, amelyen a legjobb hazai versenyzők is szőnyegre lépnek. A show részeként a mérkőző felek bevonulózenére, füstködbe burkolva, fény- és hangeffektusoktól kísérve lépnek be a küzdőtérre. Az este során hét pár mérkőzik meg egymással, mégpedig alapvetően a 80-as, 90-es években megismert szabályrendszerben. A meccsek három háromperces menetből állnak, ezek alatt folyamatos időmérés lesz, a bíró csak utasítást ad a versenyzőknek, a pontokat a szőnyeg mellett ülő három bíró ítéli meg. A küzdők között lesz az olimpiai bajnok Majoros István, az ötszörös vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihály, az olimpiai második Bárdosi Sándor, valamint a sportág legújabb magyar csillaga, az idei moszkvai Eb-n aranyérmet szerzett Lőrincz Tamás is. A Nemzeti Sportcsarnokban most még csak hazai versenyzők lépnek szőnyegre, de már alakul az őszi második profi gála programja is, benne már orosz, török, bolgár olimpiai és világbajnokokkal.
Mit hoz a nyár?
