Varázsló

Az elmúlt napokat azzal töltöttem, hogy tanulmányoztam a hazai labdarúgás ismert szakembereinek és elöljáróinak arcberendezését. Meglehet csupán azért, mert az egyenirányított média túlzottan is befolyásolta az ízlésemet az elmúlt esztendőben, én mégis úgy látom, Kisteleki István nemes vonásaihoz, derűs mosolyához illik legjobban a cilinder, a hanyagul nyak köré tekert fehér sál. Mindezt csak azért jegyzem meg, mert maga a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke találta éppenséggel azt mondani: „jelenlegi helyzetünkben varázslót kellene igazolni.”
Ami igaz, az igaz. Kisteleki csak egy dologban tévedett: nem kell igazolni, hiszen helyben van a varázsló! Hogyan is jellemezhetnénk másként azt az embert, mint varázsló, aki úgy javította 70 millió forinttal a szövetség gazdálkodását, hogy közben elriasztotta szponzorok sorát és lecserélte (csak a labdarúgásban) kezdő alkalmazottakra az MLSZ adminisztrációját, aki úgy hirdeti a labdarúgásunk megmentésére kreált tervét, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkön valaha volt legrosszabb rajtját produkálta a válogatott, aki most felmagasztalja a korábban általa tönkre tenni kívánt ifjúsági korú játékost, aki úgy építi a jövőt, hogy szétverte a jól működő utánpótlásprogramot, aki úgy lett előbb a liga, majd utóbb az MLSZ elnöke, hogy nem is akart az lenni.
Senki más, csakis ő lehet a varázslatos megmentő. Szellemét idézve én máris úgy emlékszem, idehaza 4-1-re megvertük Norvégiát, de holnap alighanem már arra ébredek, hogy a törököket is Sztambulig kergettük.
Rodolfo annak idején így varázsolt: vigyázat, csalok! A trükknek létezik csalóka tükörképe is: vigyázat, varázsolok!