Nemcsik Zsolt, a kemény dió

V Í V Á S Talán túlságosan is hozzászoktunk, hogy vívásban – akármelyik fegyvernemről legyen szó – a budapesti Világkupa-versenyek előtt azt számolgatjuk, a világranglista első húsz helyezettje közül hányan hiányoznak. Most, a hét végén viszont azt, az első húszból hányan lesznek itt, s az, hogy csak hatan, kétségkívül nem öregbíti a Gerevich–Kovács–Kárpáti kard Világkupa hírnevét. A világranglistát megdöbbentő fölénnyel vezető Nemcsik Zsolt azonban így sem mehet biztosra.

Egy hete az egyik hazai pénzintézet kártyaprogramjának díjazottja lett, az olimpikonok közül az öttusázó Horváth Viktorral egyetemben, és ez egymillió forintos támogatást jelent. A hét végén aztán az athéni Grand Prix-n bronzérmet szerzett, majd elévülhetetlen szerepe volt abban, hogy a csapatversenyt a magyar kvartett nyerte. Mondhatjuk, hogy rögtön meghálálta a bizalmat? – kérdeztük a budapesti Világkupa felvezetéseként az olimpiai és vb-ezüstérmes Nemcsik Zsoltot.
– Maradjunk annyiban, hogy tényleg jól sikerült a szezonkezdésem, és azt hiszen, reménykedhetek a hasonló folytatásban is. De majd igazából április elejétől kezdve lenne fontos a jó szereplés, hiszen akkor már elkezdjük az olimpiai kvalifikációs sorozatot.
– Maradva még a díjazásoknál, miként érintette, hogy tavaly vb-ezüstérmesként – akárcsak Horváth Viktor – az első háromba se került az év sportolója választáson, holott a férfiaknál egyetlen egyéni világbajnokunk sem akadt?
– Éppen ment a televízióban a gála közvetítése, amikor édesanyám felhívott, és kérdezte, ott vagyok-e. Mondtam neki, hogy nem, és még azt sem tudtam, most van a díjátadás… A sportújságírók így döntöttek, ezt kell elfogadni.
– A torinói vb után némi éllel kommentálta azt a felvetést, hogy egyéniben három egymást követő évben, az olimpián, az Eb-n és a vb-n is ezüstérmet nyert, avagy három nagy döntőt elvesztett. Azóta is meg kell küzdenie azzal a szemlélettel, hogy nálunk igazából csak az arany számít?
– Azért nyertem én már vb-aranyat is, igaz, csapatban, de arra már senki sem emlékszik… Csupán arra, hogy nagy világversenyen egyéniben még nem sikerült győznöm. Az biztos, hogy fanyalgók mindig vannak és lesznek, és nekik most sem üzenhetek mást, csak azt, próbálják utánam csinálni.
– Legutóbbi tíz Világkupa-versenye közül kilencen bejutott a döntőbe, és egészen megdöbbentő előnynyel vezeti a világranglistát. (Nemcsiknek 366 pontja van, mögötte a francia Pillet-nek 252, a román Covaliunak 228 – a szerk.) Mindezt respektálják is az ellenfelei?
– Azt hiszem, mindannyian kemény diónak tekintenek, vagyis van egyfajta tekintélyem. Viszont a zsűri részéről sokszor érzem, „csak azért is” ki akar szúrni velem, merthogy már úgyis olyan sokat nyertem. Ami természetesen nem igaz…
– Az utóbbi időben rapszodikus csapatunkat mennyire kovácsolhatja össze az athéni arany?
– Tavaly az volt az általános vélemény, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni, de bárkitől ki is tudunk kapni. Ez most fentebb tolódott a skálán, meggyőződésem, hogy „bárkitől” már nem kapunk ki. Ám kétségtelen, hogy meglehetősen sűrű a mezőny, és egy adott versenyen mindig akad öt-hat olyan csapat, amelyik esélyes a győzelemre. De az első három-négy között már mi is ott vagyunk.
– Tavaly a Gerevich–Kovács– Kárpáti Világkupán ötödik volt. Most mit ígér?
– Világranglista-vezetőként más célom nem is lehet, mint az, hogy ahol elindulok, ott nyerjek. Így természetesen a hét végén is győzni szeretnék, de ígérni egy olyan „ideg”-sportágban, ahol villanások döntenek, nem szabad. A magam részéről megteszek minden tőlem telhetőt.