Elsősorban nem testben, hanem lélekben erős

A sydneyi olimpia óta egyértelműen a kenusok voltak a leginkább adósok a jó eredményekkel a magyar kajak-kenusok közül. Az akkori bravúrokat – Kolonics György C1 500, Pulai Imre és Novák Ferenc C2 500 méteren nyert – egészen mostanáig nem sikerült megismételni. A duisburgi világbajnokságon a kenusok ismét két ötkarikás számban diadalmaskodtak – Vajda Attila C1 1000, Kozmann György és Kolonics C2 500 méteren –, ráadásul a kenu négyes is hozott két aranyat. Vajdát évek óta nagy tehetségnek tartják, de igazából most robbant be a világelitbe.

Vajda Attila pályafutása bizonyos szempontból még mindig talány. 2004-ben, huszonegy évesen a semmiből előbukkanva nyerte meg a második olimpiai válogatót – az elsőn döntőbe sem jutott –, majd szerzett bronzérmet Athénban. A következő évben senkit sem győzött meg arról, hogy ez a bronz nem kicsúszott eredmény volt. A vb-n ezren hatodik, ötszázon pedig kilencedik lett. El is ismerte, hogy Athén után a kelleténél tovább lazított. Tavaly sérülés hátráltatta, így a szegedi vb-n szerzett újabb bronz sikernek számított. Az idén az Eb-n ezer méteren kis híján kiesett az előfutamban, majd a középfutamban is kínlódott, a fináléban végül óriási fölénnyel győzött. Az ötszázat viszont gyakorlatilag feladta, s nemcsak Pontevedrában, hanem utána idehaza a harmadik válogatón is.
Így érkezett el a duisburgi világbajnokság. S ez csak az eredmények felsorolása. A sértés szándéka nélkül Vajda Attila nem úgy néz ki, mint egy céltudatos sportoló. A kajak-kenusokhoz képest alacsony, nem látványosan kidolgozott az izomzata, inkább „tömbből faragott” az alkata. Az arca pedig mindig csibészes mosolyra áll, készen a csínytevésre. Kendővel a fején, piercinggel a szemöldökében, könyékig feltűrt mezben – miért nem húzott rövid ujjút? – sem úgy festett a futamnak nekivágva, mint a világbajnoki cím várományosa. Ehhez képest kétség sem férhetett hozzá, hogy csak ő nyerhet. Szinte egyből a rajt után az élre állt, s előnyét egyre fokozta. Mind a tizenkét olimpiai számot tekintve ő aratta a legegyértelműbb diadalt. Mi lett volna, ha a világbajnokságot megelőző hetekben nem küszködik kötőhártya-gyulladással, s nem kínozza köhögés…
Ez az apróság igazán nem gátolhatta meg a sikerben. Eddig csak nagyobb akadályokat kellett leküzdenie, már többször kis híján derékba tört a pályafutása. A kezdet volt igazán rémisztő. Erről így mesélt:
– Először birkóztam, de hétévesen súlyos sérülést szenvedtem. Egy dobás után beütöttem a fejem a szőnyeg fakeretébe, ami után nemcsak írni, olvasni, de átmenetileg beszélni is elfelejtettem. Mindent elölről kellett tanulnom. Hangosan például a ma napig nem tudok olvasni, mert bármennyire is ügyelek, rögtön dadogni kezdek.
Az esetből legalább annyi hasznot húzott, hogy a birkózást abbahagyta, s kenuzni kezdett. Mellette atletizált és kézilabdázott is, de néhány év múlva kiderült, a kenuzáshoz van a legtöbb érzéke. Amit az athéni olimpián be is bizonyított. De nem mindenki számára egyértelműen. A szegedi kajak-kenu klubnál, a Démásznál az olimpiai után úgy döntöttek, hogy a két szegedi kenust, Vajda Attilát és Joób Mártont hazarendelik a fővárosból. Ez a versenyzők terveivel is találkozott, az már kevésbé, hogy meg akarták nekik szabni, kivel készüljenek. Vajda és Joób ragaszkodott ahhoz, hogy nevelőedzőjük, Vécsi Viktor irányítsa az edzéseiket. A klub vezetői ezzel nem értettek egyet, ezért hat hónapon át visszatartották a fizetésüket. Ma már tudjuk, a két kenusnak megérte kitartani.
Duisburgban nemcsak Vajda dicsőült meg. Hanem Joób is, hiszen tagja volt a kétszáz és ötszáz méteren győztes kenu négyesnek. E két hajóban Vécsi Viktor harmadik tanítványa, Horváth II Gábor is ott térdelt, sőt a kenusedző készítette fel Janics Natasát is! Ha azt nézzük, hogy három éve jószerivel el akarták tanácsolni az edzősködéstől, akkor Vécsi nagyon gyors karriert futott be. Még csak harmincöt éves, s jövőre nagy valószínűség szerint olimpiai bajnok tanítványa is lehet. Két kérdést intéztünk hozzá. Egyrészt szerinte Vajda Attila milyen alkati vagy más tulajdonságnak köszönhetően vált a világ egyik legjobb kenusává, illetve mi kell ahhoz, hogy ötszáz méteren is eredményes legyen?
– Első ránézésre lehet, hogy nem tűnik fel, de magasságához képest Attilának nagyon hosszú a karja, a kenuban olyan a látványa, mintha egy „gólem” lapátolna – kezdte az ifjú mester. – Az igazi képességek pedig rejtettek. Bár a kajak-kenusokat sokan irigylik formás felsőtestükért, nem az dönt, kinek szélesebb a válla, vastagabb a karja. Az oxigénfelvevő képesség sokkal fontosabb, Attilának e téren kiválóak a mutatói, ahogy az oxigénhiányos állapotot is jól tűri. Ez részben persze már mentális kérdés, s én egyetértek Kolonics György korábbi párjával, az olimpia bajnok Horváth Csabával abban, hogy hatvan százalékig fejben dől el, ki nyer és ki lesz az utolsó.
Vécsi Viktor szerint így elsősorban az is tanítványa mentális állapotán múlik, hogy képes-e az ötszáz méterre felkészülni:
– Remélem, senki sem gondolja, hogy az ő robbanékonyságával ne tudna jó időt evezni ötszáz méteren. Eddig inkább az volt a gond, hogy mindkét számra nem tudott kellőképpen ráhangolódni. Jövőre az olimpián más lesz a helyzet. Ott a kajak-kenu versenyek nem négy, hanem hat napon át tartanak, azaz egy napra csak egy futam jut, amit nemcsak fizikálisan, hanem szellemileg is könnyebb elviselni.
Hozzátehetjük, előfordulhat, a vágy mellett a kényszer is arra hajtja Vajdát, hogy ötszázon is ő induljon Pekingben. Duisburgban ugyanis csak három kvótát szereztek a magyar kenusok, azokat pedig csak úgy lehet elosztani, hogy Kolonicsék párosban indulnak mindkét távon, Vajda Attila pedig egyesben.