Fogáskeresés most már csak a szőnyegen

2007. 09. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rio de Janeiróban ma megkezdődik a 25. cselgáncs-világbajnokság, amelynek a legnagyobb nyertese azonban már megvan Vízer László Máriusz személyében. A soproni futballból kiszálló, román–osztrák kettős állampolgárságú üzletember ugyanis hosszas hadakozás után megszerezte a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöki posztját. Az európai régió első embereként már az elmúlt években is komoly lobbitevékenységet folytatott a regnáló dél-koreai Park Jong Szung ellen, de a 2005-ös kairói kongresszuson alulmaradt, s az itt vélt törvénysértésekre hivatkozva hiába próbált ellenlábasán fogást keresni jogi úton, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította a keresetét. Ám Park újabb támadási felületet adott, hazájában sikkasztás miatt két és fél éves felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki rá. S bár februárban több mint négyszáz elítélt politikussal és üzletemberrel együtt elnöki amnesztiában részesült, a történtek megtépázták a hírnevét. Eközben Vízer újabb hívekre tett szert, így Park az erőviszonyokat felmérve Rio de Janeiróban jobbnak látta, ha bejelenti a lemondását. Mindezt azzal indokolta, hogy a jövőben inkább az üzleti életre fókuszál…
A vb mezőnye pedig a jövő évi olimpiára, ugyanis a súlycsoportok első hat helyezettje kijut Pekingbe. Ám aki most nem jár sikerrel, annak a kvalifikációs versenysorozat is esélyt kínál. Az európai ranglista alapján a férfiaknál súlycsoportonként az első kilenc, a nőknél az első öt jut ki az olimpiára. Akik a vb-n megszerzik a kvótát, azokat kihúzzák a listáról, így Rio de Janeiróban a magyar csapat tagjai mellett a többi európai versenyzőért is szoríthatunk. (Ha például a vb-n valamelyik női súlycsoportban három európai lenne a legjobb hat között, akkor a ranglistáról a nyolcadik hely is kvótát érhet.)
Négy verseny után az idén Eb-t nyert Hadfi Dániel az 1., Ungvári Miklós a 2., Mészáros Anett a 9., Bor Barna a 11., Braun Ákos és Baczkó Bernadett a 13., Perge Ilona a 14., Szabó Brigitta a 15. helyen áll súlycsoportjában. Nagysolymosi Sándor szakágvezető szerint ideális esetben a férfiak akár öt kvótát is szerezhetnek Rio de Janeiróban; a női vonalon jóval szerényebbek a reményeink, itt optimistán is csak egy-két pekingi helyre számíthatunk. Braun mindenesetre címvédőként áll tatamira, hiszen két éve Kairóban a sportág második magyar vb-aranyérmét szerezte (az elsőt Kovács Antal nyerte 1993-ban), s ugyanitt Ungvári bronzérmes lett. Most hat ötödik hely is aranyat érne.

Vb-csapat, férfiak: Burján László (60 kg), Ungvári Miklós (66), Braun Ákos (73), ifj. Nagysolymosi Sándor (81), Rajcsányi Gergő (90), Hadfi Dániel (100), Bor Barna (+100); nők: Csernoviczki Éva (48), Perge Ilona (52), Baczkó Bernadett (57), Szabó Brigitta (63), Mészáros Anett (70).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.