Mezei futók lepik el a szentendrei skanzent

Jövő decemberben Magyarország igazán impozáns környezetben ad otthont a mezei futó Eb-nek: a kontinensbajnokságra a szentendrei skanzenben, azaz a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban kerül sor. Az esemény egyfajta főpróbája, „tesztversenye” a szombaton sorra kerülő magyar bajnokság.

2011. 11. 22. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Atlétikai Szövetség a tavalyi csapat Európa-bajnokság után jövőre újra rangos nemzetközi szintű eseményt rendezhet: 2012. decemberében a mezei futó Eb-t, ami két szempontból is nagy jelentőséggel bír. Egyrészt ebben a szakágban hazánk még soha nem látta vendégül a kontinens legjobbjait, másrészt a mezei futás szerepe az utóbbi időben igencsak felértékelődött, mert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség szorgalmazza, hogy 2018-tól kerüljön be a téli olimpiai játékok műsorába! Az atléták havon futnának, így az Olimpiai Charta sem sérülne, mely szerint a téli ötkarikás játékokon a versenyzőknek jégen vagy havon kell megméretniük magukat. (A mezei futás 1912–1924 között a nyári olimpiák műsorán már szerepelt.) A közeljövőt illetően azonban egyelőre csak az biztos, hogy Szentendrén jövő decemberben Eb-re, szombaton pedig magyar bajnokságra kerül sor a skanzenben, azaz a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.

– Fel lehet tenni a kérdést: hogy kerül a csizma, azaz ez esetben a futócipő az asztalra, mit keres egy futóverseny a skanzenben? Ám az Eb és a hét végi ob is tökéletesen illeszkedik a koncepciónkba, miszerint nyitunk a társadalom szélesebb rétegei felé. A skanzen 312 épületet magába foglaló nemzeti közgyűjtemény hatvan hektáron terül el Szentendre határában, hegyes, dombos területen, patakkal, vagyis rendkívül izgalmas terepadottsággal. S néhány éve már bevezettük, hogy az érdeklődők jelképes áron futóbérletet válthatnak nálunk, és a nyitvatartási idő után futhatnak, kerékpározhatnak a területünkön. A szöuli ötkarikás játékok óta pedig négyévente falusi olimpiát is rendezünk a hagyományos népi, ügyességi játékokból, vagyis a sportolás támogatása közel áll hozzánk – fogalmazott a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) keddi sajtótájékoztatóján Cseri Miklós, a skanzen főigazgatója.

– A sport ma már kiemelt stratégiai ágazatnak számít, s az atlétikai szövetségnek is kötelessége példát mutatnia. Jelenleg az ország lakosságának csak mintegy hét-kilenc százaléka sportol aktívan, ezt a számot mindenképpen jóval magasabbra kellene tornászni rövid időn belül. S ezt a törekvést segíti a hét végi mezei futó magyar bajnokág is, amelyen nemcsak profik állhatnak rajthoz, hanem amatőrök is – mondta el Gyulai Miklós, a MASZ elnöke.

A jövő évi Eb tesztversenyének számító országos bajnokságra már több mint félezren neveztek, s vélhetően minden számban népes mezőny áll rajthoz. Az ob egyúttal SkanzenCross 2011 elnevezésű európai permitverseny is, így külföldiek is rajthoz állnak. A 8675 méteres fő szám mellett az amatőrök számára lesz Mikulás-futás és gyaloglóverseny is, ezek távja 1,5 km. Az amatőrök nevezési díja egy használt, de jó állapotban lévő könyv vagy játék, amit a szervezők a Mikulásgyárnak juttatnak el, akik a rászorulók között osztják szét az ajándékokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.