Boczkót itthon nem lehet leszúrni

Párbajtőr egyéniben a férfiaknál tavalyi címét megvédve Boczkó Gábor győzött, a nőknél Békefi Edina végzett az első helyen.

2011. 12. 11. 20:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tíz éve elhunyt olimpiai és világbajnok párbajtőröző, Nemere Zoltán emlékére rendezett viadalon a férfi szakág két hazai legjobbja, Boczkó Gábor és Imre Géza a négy között vívott egymással, s szoros asszóban előbbi bizonyult jobbnak 15–12-re. A sors úgy hozta, hogy az idei cataniai világbajnokságon ezüstérmes csapatunk másik két tagja, Szényi Péter és Somfai Péter a négy közé jutásért került szembe, s ezt az összecsapást Szényi nyerte 15–13-ra. Majd az elődöntőben Hanczvikkel Márkon is túljutott 15–9-cel, így ő vívhatott az aranyéremért Boczkó ellen. Szényi kezdett jobban, 4–1-re elhúzott, majd 7–5-re is vezetett, ezután azonban Boczkó zsinórban hétszer talált, vagyis 12–7-re fordított, és végül 15–8-ra győzött.


– Kemény asszóim voltak a nap során, így semmiképpen sem mondanám, hogy könnyen védtem meg a címemet. Ám ez volt a célom azután, hogy két hete a dupla hazai válogató mindkét napján én végeztem az első helyen. Szerettem volna, ha ez a szériám nem szakad meg az országos bajnokságon sem. Bevallom, még most is nagyon bánt, hogy a világbajnokságot egyéniben elszúrtam, és bosszant az is, hogy a csapatverseny döntőjében a végén két tus hátrányból nem tudtam megfordítani a franciák elleni mérkőzést. A vb után ez a három hazai verseny nagyon fontos volt számomra, hogy visszajöjjön az önbizalmam, lássam, mégiscsak tudok vívni. S az is jó visszajelzés, hogy most az elődöntőben és a döntőben is képes voltam hátrányból fordítani. Ezt a kemény munkát kell folytatnom, s meggyőződésem, hogy a Világkupa-versenyeken sem lesz gond. Bár a vb-n sajnos sok pontot elhullajtottam, így visszaestem a világranglistán, fegyelmezett, jó vívással meg tudom oldani a kvalifikációt; biztosra veszem, hogy kijutok Londonba – nyilatkozta Boczkó Gábor.

A nőknél a könyöksérüléssel bajlódó címvédő, Szász Emese nem léphetett pástra, s a válogatottból a lebetegedett Antal Edina is hiányzott, ott volt viszont a mezőnyben a már régen visszavonult hétszeres csapatvilágbajnok, az 1996-ban Atlantában olimpiai bronzérmes Szalay Gyöngyi, aki 36. lett. A döntőben Békefi Edina 15–7-re verte Tóth Annamáriát.

Eredmények:
Férfi párbajtőr, egyéni (112 induló), elődöntő: Szényi Péter (MTK)–Hanczvikkel Márk (Balaton VK) 15–9, Boczkó Gábor (BHSE)–Imre Géza (BHSE) 15–12; döntő: Boczkó–Szényi 15–8.
Női párbajtőr, egyéni (59 induló), elődöntő: Tóth Annamária (BKLVE)–Sziklaváry Franciska (BHSE) 15–12, Békefi Edina (BHSE)–Budai Dorina (BHSE) 9–8; döntő: Békefi–Tóth 15–7.
A kerekesszékesek párbajtőrversenyét Krajnyák Zsuzsanna (UTE) és Horváth Gábor (BHSE) nyerte.

Hétfőn a párbajtőrözők csapatversenyeit rendezik, majd szombaton és vasárnap a tőrözők küzdelmeivel, valamint a kardcsapatok összecsapásaival fejeződik be az országos bajnokság a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.