A kontinensbajnokságon egy magyar induló lesz, Tóth Ágota, aki alkalmas hazai pálya híján Németországban készült.
– Boldog vagyok, hogy képviselhetem a hazámat, s köszönettel tartozom a magyar szövetségnek azért, mert a segítségével ideális körülmények között készülhettem. Ennek is köszönhető, hogy sikerült megszereznem az indulási jogot az Eb-re. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, ugyanakkor konkrét esélylatolgatásba nem mennék bele. Már csak azért sem, mert még nem vagyok azonos felkészültségi szinten a kontinens legjobbjaival. De ez az Eb jó kezdet lehet azzal, hogy itt lehetek és megmutathatom magam – fogalmazott Tóth Ágota, akinek az edzője a négyszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes kanadai Jeremy Wotherspoon. Vele kapcsolatban meg kell említeni, hogy 500 méteren jelenleg is ő tartja a világrekordot.
Az osztrák színekben 1994-ben olimpiai bajnok Hunyady Emese az m1 csatorna szakkommentátora lesz, a díszvendégek között pedig üdvözölhetjük a Svédországból hazalátogató 88 éves Pajor Kornélt is, aki az 1948-as olimpián negyedik helyezést ért el, 1949-ben világbajnok lett, és az akkori időkből megőrzött korcsolyájával kedden fiatalosan tesztelte a Városligeti Műjégpálya jegét!
Az Eb-n (www.essc2012.hu) pénteken csak a nők versenyeznek, a megnyitó ünnepséget követően 16 órakor lesz az 500 méter rajtja, s aznap még a 3000 méterre kerül sor. Szombaton 12 órától a férfi 500, a női 1500 és a férfi 5000 méter lesz műsoron, vasárnap ugyancsak 12 órától pedig a férfi 1500, a női 5000 és a férfi 10 000 méter.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!