Az Eb egyetlen magyar indulója, Tóth Ágota egy versenyzőt megelőzve 22. lett, és összetettben is 22. maradt. S mivel vasárnap 5000 méteren már csak a legjobb tizenkettő indulhat, számára véget is ért az Európa-bajnokság. Esetében azonban már az is siker volt, hogy teljesítette a kvalifikációs szintet, és elindulhatott az Európa-bajnokságon.
„Az első nap még izgultam, hogy ilyen nagy közönség és sok hazai szurkoló előtt kell versenyeznem, de ma már tudtam, mi vár rám, sokkal nyugodtabban mentem ki a jégre. A legjobb időeredményemtől ugyan elmaradtam, de ezzel így vannak a többiek is, nem vagyok elégedetlen. Örülök, hogy megmutathattam magam itthon, ez mindenképpen erőt ad a folytatáshoz. Szeretném megfutni a szintet a sprint világbajnokságra is, a nagy cél pedig az, hogy kijussak a 2014-es téli olimpiára, Szocsiba” – nyilatkozta Tóth Ágota.
A szombati program végén férfiaknál is átrendeződött az élmezőny az 5000 méter után. Ezen a távon Kramer volt a leggyorsabb, 4,76 másodpercet vert a második Blokhuijsenre, 6,26-ot a harmadikra francia Alexis Continra, így meglehet, hogy az Eb előtt csak el akarta altatni a mezőnyt. Az összetettben két holland áll az élen, Blokhuijsen vezet Kramer előtt, a harmadik helyet pedig a norvég Havard Boekko foglalja el. A narancssárgába öltözötteknek szombat estére mégiscsak jó napjuk lett.
Az Eb-n vasárnap 12 órakor rendezik a férfi 1500 métert, 13-kor a női 5000-et, 14.35-kor a férfi 10 000-et. A záró eredményhirdetésre 16.55-kor kerül sor.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!