Sikeres vizsgázók asztaliteniszezőinknél + Képek

Egyesben a négy kiemelt magyar asztaliteniszező mellé hatan jutottak fel a főtáblára a 35 ezer dollár összdíjazású Hungarian Openen.

2012. 01. 18. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A válogatott kerettagok közül Ambrus Kriszti, Pergel Szandi és Li Bin feljutott a főtáblára, utóbbi kettő koreai játékost is legyőzött, ami komoly tett. Madarász Dóri sajnos két gyengébb játékostól kapott ki, nincs mit szépíteni, ő rosszul játszott. Bár a 100. hely környékén áll a világranglistán, neki az ifjúsági versenyeken szerzett pontjait is beszámítják. Az ifi korosztály legjobbjai 30-40 hellyel előrébb állnak a rangsorban, mint a tudásuk alapján lenniük kellene, így a világranglista nem teljesen korrekt, ami a nemzetközi szövetség felelőssége is. De visszatérve Dórira, sajnos nemcsak a játékával, hanem a mentalitásával, a hozzáállásával is akadtak gondok. Ideges volt, szövegelt, az ütőjét is eldobta, és ezeken változtatnia kell – szögezte le Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya.

A férfiaknál a házigazda jogán kiemelt két versenyzőnkhöz, Kosiba Dánielhez (209.) és Zwickl Dánielhez (220.) nehezebb volt csatlakozni, mert hatalmas mezőny jött össze. A 63 selejtezőcsoport (!) győzteséből csupán egyetlen játékos jutott fel automatikusan a főtáblára, a többiekre még egy forduló várt, így az öt eddig eljutott magyarra is: Fazekas Péterre (166.), Pattantyús Ádámra (222.), Lakatos Tamásra (394.), a vietnami születésű Do Phuong Namra (611.) és a ranglistán már nem jegyzett, 36 éves Lindner Ádámra. Közülük Pattantyús és Lindner is bravúrral vette az akadályt, előbbi a francia Robint (120.), utóbbi az „öregfiúk” meccsén a két évvel nála is korosabb, a világranglistán egykor top 30-as német Wosik ellen nyert. A mindössze 16 éves Lakatos csoportjában nem kis meglepetést okozva 4:2-re legyőzte a világranglistán 110., kínai–török Vang Borát, de a K.O.-körben már nem jött össze neki egy ennél kisebb szenzáció, 4:0-ra kikapott a francia Lorentztől (254.).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.