A dzsúdósok úrrá lettek a ferihegyi káoszon

A Malév csődje érzékenyen érintette három válogatott cselgáncsozónkat is.

2012. 02. 03. 9:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfiaknál Ungvári Miklós 66, a nőknél Csernoviczki Éva 48, Karakas Hedvig 57 kilogrammban a világranglistás pozíciója alapján gyakorlatilag már bebiztosította részvételét a londoni ötkarikás játékokon, de közel sem mindegy, hányadik helyen állnak a rangsorban, hiszen a kiemelést ez alapján készítik el az olimpián. A normál Világkupáknál lényegesen több pontot adó párizsi Grand Slam tornán a három versenyző súlycsoportjában szombaton rendezik meg a küzdelmeket, és a dzsúdósok edzőikkel – Bíró Tamással, Csernoviczki Csabával és Kovács Gáborral – a Malév péntek reggeli járatával utaztak volna el a francia fővárosba. A Liszt Ferenc repülőtéren szembesültek azzal, hogy ez most nem fog sikerülni… Úgy tűnik, a probléma – szerencséjük mellett a határozottságunknak köszönhetően – mégis megoldódott. Csernoviczki Évát 9 óra után értük el a Liszt Ferenc repülőtéren, és a 2011-es esztendő legeredményesebb magyar dzsúdósa – Isztambulban Eb-ezüstérmes, és éppen Párizsban vb-bronzérmes lett – ekkor már nyugodtabb volt, mint egy órával korábban.

– Hajnalban, 4.20-kor keltem, mert 6.50-kor ment volna a járatunk, de amikor kiértünk a repülőtérre, azzal fogadtak bennünket, hogy nem szállnak fel a gépek, becsődölt a Malév. Kérdeztük, hogy milyen lehetőségeink vannak, de semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptunk. Az egyik alkalmazott megjegyezte, hogy ha néznénk tévét, akkor tudhatnánk, hogy csődbe ment a Malév… Ezt hivatalosan reggel hatkor jelentették be, addig tudomásom szerint arról volt szó, hogy működik, és az állam átvette az irányítást. Egy rendőr ismerősük segített, ő mondta, hogy menjünk át a másik terminálra, a 2A-ra, ott át lehet íratni a jegyeket másik légitársaságra. Az volt a szerencsénk, hogy a nagy káoszban apa és Tamás jó helyet foglalt a sorban, és ők még éppen el tudták intézni, hogy felférjünk az Air France 10.10-es járatára. A versenyen délután kettő órakor van a sorsolás, és arra mindenképpen oda kell érnünk. Az Air France-járat is késni fog, de bízunk benne, hogy odaérünk időben. Az biztos, hogy a hazautat sem lesz egyszerű megoldanunk, ám most az a legfontosabb, hogy eljussunk Párizsba – mondta el Csernoviczki Éva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.