Bonni bonbon bekapva

A Szolnok Olaj férfi-kosárlabdacsapata 96-94-re verte a Telekom Baskets Bonn csapatát.

Deák Zsigmond
2012. 02. 28. 20:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyszerű volt a képlet: ha a Szolnok legalább 14 ponttal veri a Bonnt, akkor sporttörténelmi tettet végrehajtva bejut a negyeddöntőbe, ha kikap, nem, ha kevesebbel nyer, a J csoport késő esti másik mérkőzésének az eredménye is számít majd. A mérkőzést szokás szerint telt ház előtt rendezték a Tiszaligeti-sportcsarnokban, néhány kósza német drukker elveszett a fekete-bordó pólós és sálas „olajosok” között. A rivális csapat viszont nem veszett el, hiszen uralta a játékot, az amerikai Ensminger, a litván Serapinas és a horvát Buljan eredményességével félidőre 50-44-es előnyt kovácsolt össze. A légiósok tehát megérték a pénzüket, míg a hazaiak részéről az amerikai Gay tartotta velük leginkább a lépést. Főképp két kulcsember, az irányító Trotter és a center Báder gyenge formája tűnt fel.

A harmadik játékrész aztán csodaszerűen alakult, sikerült 13 ponttal megnyerni főképp a bolgár Nikolov remeklésének köszönhetően. A záró negyedben már 11 ponttal is vezetett a magyar gárda, de a bonniak nem roppantak össze, Buljan 26 ponttal a mezőny legeredményesebbjeként mindig megjátszható volt. Még maga a győzelem is veszélybe került, bár a végén szerencsére nem maradt el (96-94), így az éjszakába nyúlt Aalstar–Chalón derbin, a csoport másik mérkőzésének eredményén múlt, hogy a Belgiumban vendégeskedő franciák a magyar vagy a német csapatot vitték magukkal a nyolc közé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.