Három vívónőnk a budapesti GP főtábláján

Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó budapesti női párbajtőr Grand Prix szombati selejtezőjéből két hazai vívónő, Szele Réka és Antal Edina jutott fel a 64-es főtáblára, csatlakozva a tizenhat kiemelt között levő Szász Emeséhez.

2012. 02. 25. 19:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főtáblán vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a küzdelem. Szász 9.00-kor a tajvani Csen Szin-ping, Szele 10.00-kor a lengyel Bereza, Antal 10.20-kor a világranglista második helyén álló román Branza ellen lép pástra.

„Kár, hogy a többi magyar lánynak nem nagyon jött ki a lépés, összességében mindenképpen többre lehettünk volna képesek. Remélem, hogy mi hárman, akik ott vagyunk a főtáblán, ezek után minél tovább jutunk. Jómagam most majdnem két év után indulok újra nemzetközi versenyen, így a selejtezőben elért eredményemmel természetesen elégedett vagyok. Örülök, hogy a térdeim kitartottak, ezt várom tőlük vasárnap is! És az is jó hír, hogy csak tíz órakor kezdek, meg is kértem az univerzumot, nehogy reggel nyolckor már vívnom kelljen! – nyilatkozta vidáman Szele Réka.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.