– Az idei Világkupa-sorozat rajtján az egyesült államokbeli Charlotte-ban a selejtezőben ragadt, utána Rio de Janeiróban pedig 21. lett. Hogyan értékeli a visszafogott szezonkezdést? – fordultunk a csapatban és váltóban már világverseny dobogóján is állt, 25 éves versenyzőhöz.
– Abszolút nem vagyok elégedett. Rióban a technikai számok már jobban mentek, de a fizikaiak mindkét versenyen gyengébben. Ebbe belejátszhatott kéthetes betegeskedésem is, ami miatt előbb haza kellett jönnöm a barcelonai edzőtáborból. Ez persze nem magyarázat, hiszen például Charlotte-ban minden rosszul sikerült, aminek nem lehet köze a vírusokhoz. Van még két lehetőségem bizonyítani, de nagy előrelépésre lenne szükségem ahhoz, hogy elérjem azt a szintet, ami 2010-ben reálisnak számított.
– Valóban, akkor nem az volt a kérdés a nemzetközi versenyeken, hogy bekerül-e a selejtezőből a döntőbe, hanem hogy az előkelő helyezéseket követően szerez-e érmet. Mi történt azóta?
– 2011-ben egy olyan időszak kezdődött, amikor túl nagy akarással próbáltam előrébb jutni, ami görcsöt eredményezett főképp a technikai számokban. S most már a fizikai számok is hiányoztak, amikben eddig jónak számítottam. Rióban például simán jóval előrébb végezhettem volna, ha hozom a megszokott szintemet. Olyan gyengén futottam, hogy azóta voltam vér- és más vizsgálatokon is, hogy kiderüljön, mi az oka, többet vagy kevesebbet kell-e edzenem, esetleg táplálékkiegészítőket szednem.
– Két magyar női öttusázónak, Kovács Saroltának és Tóth Adriennek van már olimpiai kvótája, önnek még nincs, s már a lehetősége is kevés a megszerzésére. Mennyire motivált?
– Teljesen, mert úgy érzem, még nem lefutott a verseny közöttünk, Kovács Saci például az idén a sérülése miatt még egy viadalt sem fejezett be. Nincs sok lehetőségem bizonyítani, csupán kettő, de 2008 márciusában sem álltam úgy, hogy én indulok Pekingben, aztán tessék, sikerült. Most első lépésként a százhalombattai Világkupán kellene az első tíz körül végeznem. Edzeni nagyon szeretek, az összes napom jó hangulatban telik, legutóbb indultam egy mezei futóversenyen is, hogy kizökkenjek az öttusás monotóniából. A versenyeken nem a lehetetlent kellene elérnem, hanem azt, ami másfél éve már simán ment.
